Ne álmodj kedves, az ébredés fájni fog

Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket, itt is az új rész :) :) 

Idegen…Ez a hat betű írta le leghitelesebben a válaszomat, ha valaki megkérdezi tőlem az első hetekben, számomra milyen Lipcse és milyen az új élet.
Minden olyan volt körülöttem, mintha egy teljesen új világba csöppentem volna, mintha sohasem éltem volna ebben a városban. A lakótelep cseppet sem vált barátságossá, ahogy múltak a napok. Sőt, az elején úgy éreztem, nem bírok ott megmaradni. Bántottak a zajok, túlzóak voltak a fények, sok volt az egész. Nehezen rázódtam bele a folytonos tömegközlekedésbe is. Fura volt megszokni a saját háztartást, hogy ha üres a hűtő, azt nekünk kell feltöltenünk, ezzel egyenes arányosságban, nem volt egyszerű a pénzzel bánni sem. Az első időkben rettentően elveszettnek éreztem magam. Körülnéztem az utcán, mindenki rohant valamerre, mintha minden ember világosan tudná a célját, én meg általában sokáig csak szobroztam egy helyben és nem tudtam eldönteni, mi legyen. A legrosszabb pedig, a folytonos sietség és időhiány volt, ami az munkámhoz társult. Felvettek az autógyárba, lett munkaruhám, beléptető kártyám, egy hatalmas szerkezetben lettem apró kis “alkatrész”. Dolgozó, önálló élettel, keresettel rendelkező felnőtt. Belegondolni is ijesztő volt, hát még benne lenni. De csináltam, sodródtam az árral, bár sokszor pattanásig feszültek az idegeim. A végletekig fáradt voltam a munka miatt és azért, mert ez az élet annyira más volt. Magamnak is vonakodva vallottam be, hogy olykor nosztalgikusan gondolok vissza Loitschére, a halvány színű házakra, a fákra, bokrokra, a csendre, ami régen bosszantott, de most sokszor kívántam, hogy körbe vegyen és nem értettem az ostoba érzéseimet. Haragot éreztem, hogy ilyeneken agyalok, mikor előre kellene tekintenem, hiszen a legszebb álmom teljesült. Szabaddá váltam és Billel lehettem. Mégsem ez volt az a szabadság, amit elképzeltem. A gyári munka megerőltető volt, időm pedig végképp nem jutott semmire.
Sajnos még Billre sem.
Bill…Az én szépséges testvérem, a mindenem. Nem is tudtam összeszámolni, hányszor jutott eszembe gyönyörű  arca, a gyártósoroknál állva, munkadarabokat készítve. Segíteni akartam, hogy ő is munkát kapjon a gyárban, de nem jártam sikerrel. Így míg én dolgoztam, ő a hirdetéseket böngészte. Ahova tudott jelentkezett, pár helyre be is hívták interjúra, de egyelőre nem kapott állást. Otthon ült, egyetlen “társasága” egy akciósan vásárolt tv készülék volt. Nem tudott kivel beszélgetni és ez nem tett jót neki. Bántott a lelki ismeret, hogy nem vagyok képes rá elegendő időt szánni, pedig másra sem vágytam. Fura, hogy a jeleket, amik a dolgok egyértelmű romlásához, szakadásához vezetnek, az ember nem érzékeli megfelelően, csak amikor már túl késő. Ikrem egyre szomorúbb és zárkózottabb lett, de én nem tulajdonítottam ennek akkora jelentőséget. Tudtam, ő más mint én, érzékenyebb, neki több idő kell feldolgozni a változásokat, ezért nem feszegettem a hangulatváltozásait, hogy néha ideges, máskor meg sírós, vagy éppen hallgatag, inkább igyekeztem felvidítani és a korlátozott lehetőségeimhez mérten vele lenni. Talán éppen ezzel a figyelmetlenségemmel, a mindennapok malmának sokszor kíméletlen őrlésében siklottam el fontos részletek felett.
Az ajtó halk nyikorgással csukódott be mögöttem, amint  beslisszoltam rajta egy újabb hosszú, délutáni műszak után. Fáradtságtól égő szemekkel pillantottam végig a sötét előszobán, aminek feketeségét a tv világossága törte meg a szoba irányából.
- Bill, hazajöttem! – szólaltam meg nem túl hangosan, de hallhatóan. Válasz nem érkezett, ezért elindultam a szoba felé.
- Hé, Bill, itthon vagyok! – löktem be az ajtót, remélve, hogy ikremet még ébren találom. De csalódottan kellett megállapítanom, hogy most sem sikerült haza érkeznem időben. Nagy sóhajtásokkal szobroztam a szoba ajtajában, bámulva az ágyban heverő testvéremet. A tv-ből kiáramló fényár megvilágította az arcát, ami békés volt, de ugyanakkor sápadt és megviselt. Néhány tincs az arcába hullott. egyik kezében a tv készülék távirányítóját fogta, valószínűleg megpróbált ébren maradni. És én is szerettem volna, ha nem csak így látom, de a busz későn jött és mikor leszálltam, még beugrottam az éjjel-nappali boltba, hogy megvegyem Bill kedvenc édességét. Ikrem mostanában nem nagyon evett, de ezzel a finomsággal rá tudtam venni, hogy néhány falatot magába tuszkoljon. Rosszkedvűen vettem tudomásul, hogy a dolgok nem számításaim szerint jöttek össze.
Halkan odalépdeltem Billhez, és akkor vettem észre, hogy nem volt betakarva, sőt a póló, ami rajta volt, egy kis részen felhúzódva, tenyérnyi területet mutatott Bill fehér bőréből. Kiszáradt a szám, amint ezt realizáltam. Bill még álmában is olyan tökéletes volt és rendkívül felkavaró. A testének ezen kis ruhátlan része is felvillanyozott és egy másodperc alatt elkergette a fáradtságot belőlem. Összeszorult a torkom, a gyomrom és a jól ismert lázas vágyakozás szétáradt bennem, mind keményebbé téve férfiasságomat. Az agyam azonban még nem borult el, még érzékelte a valóság tényét, mert végül nehezen ugyan, de erőt vettem magamon és gyorsan Billre terítettem a takarót. Kikapcsoltam a tv-t és most már tényleg teljes sötét és csend ülte meg a lakást.
- Aludj jól, Bill. – suttogtam, majd a konyhába mentem, villanyt kapcsoltam és a boltban vásárolt édességet leraktam az asztalra. Ledobáltam magamról a munkaruhám nagy részét, aztán benyitottam a fürdőszobába. Megszabadultam a még rajtam lévő ruháktól és elcsigázottan beálltam a zuhany alá. Nem akartam semmit, csak megfürdeni és bezuhanni az ágyba, de a gondolataim önálló útra tértek és akárhogy is szerettem volna, csakis Bill felé sodródtak. Az előbbi, ártatlan látvány is felizgatott, előhívta a bennem rejtőzködő férfit, amin valahol nem is csodálkoztam. Mióta ide költöztünk, nem történt köztünk semmi komoly, pár kósza csókon kívül. A körülmények hozták így. Igyekeztem nem egy érzéketlen tuskó lenni és időt adtam Billnek, hogy átálljon a lipcsei életformára és megtalálja a helyét, nem akartam még a szexuális frusztrációimmal is zaklatni. Persze egyáltalán nem volt könnyű, sőt rohadtul súlyos volt, ez az önmegtartóztatás, de Billért hajlandó voltam mindenre. Meg aztán itt volt a munka is, a három műszak, amibe nekem is kihívás volt beleszokni, éppen ezért a testiség eléggé háttérbe szorult, amióta betettük a városba a lábunkat.
A fantáziám azonban száguldott és nem tudtam tenni ellene, csak ikrem és az előbbi képek lebegtek a szemem előtt. Elzártam a csapot és figyeltem, ahogy a tusfürdőmmel elvegyült vízcseppek végigcsorognak a rajtam, le a nyakamtól, át a hasamon, egészen az izgalomtól merev szerszámomig. Nekidőltem a hűvös csempének, de akkor is átjárt a melegség. A kezem végig húztam a hasamnál, és csípőmnél. Megadó sóhaj hagyta el a számat, amint határozottan megragadtam a férfiasságomat. Már az első mozdulatok is hevesek voltak, ahogy magamat érintettem. Rögtön forró lettem mindenhol, felajzott agyamban régen átélt képek furakodtak. Bill arca, a fekete haja, a szemei, őrületes mosolya. Ahogy csókolom, ahogy a nyelve szelíden utat tör a számban, összeolvadva az én nyelvemmel, ahogy tetoválásokkal díszített teste a kezeim között van, ahogy meztelenül vagyunk az ágyon, ahogy ő tesz boldoggá engem, vagy amikor én juttatom el a csúcsra.
- Bill…- nyögtem az éjszaka csendjébe a nevét és a kezem mind gyorsabb ütemben mozgott a férfiasságomon. A fülembe hallatszott kéjes zihálása, amikor egy vagyok vele. És általa egy másik, leírhatatlan világ tárul fel. Képzeletem féktelen cikázásának nem tudott gátat szabni semmi. Napok, hetek vonultak el felettünk és annyira hiányzott, hogy Billel legyek, mindenemet emésztette a vágy iránta, mégsem akartam őt ilyenekkel nyaggatni, mert szomorú volt. Annyira szomorú…
- Bill…- mondtam ki újra a nevét felfűtöttségtől rekedt hangon és hagytam, hogy a mozdulatok minél gyorsabban és ritmusosabban vigyenek a gyönyör felé. A szemeim lassan lecsukódtak, egyre hangosabban nyögdécseltem és ismerős remegés uralkodott el rajtam. Lassan betöltött az a kínzóan édes érzés és tudtam, nem sok választ már el az extázistól.
- Tom, bent vagy? – hallottam meg ekkor Bill hangját, egy kopogás kíséretében és ez borotvaéles késként hasított bele a testem és érzékeim közös összhangjába. A szívem ki akart szakadni a mellkasomból. Víz és izzadtság folydogált rajtam végig, reszkettem minden tagomban.
- Tom? – szólalt meg ismét testvérem, én pedig nagy levegőket véve igyekeztem minél előbb rendezni zilált énemet. Bizonytalan lábakkal kiléptem a zuhany alól és nyitottam az ajtót.
- Nem hallottam, hogy haza értél. Régóta itthon vagy? - Bill bámult a képembe, kezében egy pohár üdítőt szorongatva, álmosan és kócosan.
- Igen, vagyis nem…illetve…– dadogtam levegőért kapkodva. Talán túl hangos voltam és Bill meghallotta? Elvörösödtem ezen a feltételezésen. Aztán meg azon, hogy testvérem nyílegyenesen ágyékom irányába pillantott. A férfiasságom még mindig kőkemény volt és ez természetesen neki is szemet szúrt. Aztán gyorsan összerakta a képet és ahogy én elpirultam, ő úgy vált sápadttá.
- Nem akartam semmit megzavarni…- mentegetőzött, mire elmosolyodtam.
- Semmiben sem zavartál meg, én csak álltam a zuhany alatt. – tiltakoztam és kínos volt, hogy össze-vissza beszélek ő meg nyilvánvalóan rajta kapott, így végül, inkább elhallgattam.
Bill még mindig nem vette le a tekintetét a legérzékenyebb pontomról és bevallom, az első zavarba ejtő pillanatok után ez kezdett tetszeni. Az izgatottságom, ami jóformán el sem tűnt belőlem, máris újult erővel kapott lángra. Mert Bill most ismét úgy tekintett rám, mint mikor még Loitschében éltünk. Ez pedig reményt adott nekem.
- Nem tudtam, hogy te épp…- suttogta még mindig pironkodva, ez pedig ismét mosolyt csalt az arcomra.
- De hiszen ismersz…
És most már ő is mosolygott, amitől ha lehet, még jobban forrt a vérem. Néztem az arcát, a nagyra nyílt, álmoskás szemeit, ahogy elkalandoznak intim részeim irányába.
- Akkor megyek, lefekszem. – mondta végül halkan, én pedig úgy gondoltam, teszek egy próbát.
- És ha már az ágyban leszel, leveszed a ruháidat ? – érdeklődtem idegességtől összeszűkült nyelőcsővel. Bill már a szoba felé ment, de meglepődve hátra pillantott.
- A ruháimat ?
Én meg bátorításként, perverz módon elvigyorodtam.
- Kívánlak, Bill…- jegyeztem még meg és a vigyor eltűnt az arcomról, csak a feltüzeltség miatti szánalmas kinlódást lehetett rajtam látni.
- Rendben. – bólogatott ikrem és a másodperceket a válaszig végtelennek gondoltam.
A felelettől óriásit dobbant a szívem. Amint Bill eltűnt a szoba ajtaja mögött, nem pazaroltam az időt, nagyjából megtöröltem magamat, majd követtem őt a szobába. Az éjszaka selymes nyugalma vett körül, de én persze nem voltam nyugodt. A nemi vágy kibírhatatlanul perzselte mindenemet, amint beléptem és ahogy kivettem ikrem alakját az ágyban, remegni kezdett mindenem. Lefeküdtem mellé és nem szólaltam meg, csak élveztem, hogy olyan kis távolság választ el tőle, éreztem a forróságot, ami belőle áradt. Másodpercekig csak pislogtam a sötétben. Nem fedte takaró, a ruhái az ágyneműn voltak szerte-szét, tényleg azt tette, amit kértem. Levetkőzött, nem kellett erőlködnöm sem. A testápolót is az ágyra rakta. Megkönnyebbültem. Talán ő is csak egyszerű, pár szóval elintézhető kezdeményezésre várt? Zúgott a fejem a hirtelen jött változástól, de most nem a gondolkodás ideje jött el. Tenyeremmel végigsimítottam a vállát, aztán már hajoltam is hozzá, hogy megcsókolhassam. Hasító epekedést éreztem, ahogy ajkai az enyémhez tapadtak és szétnyíltak, készségesen utat engedve a nyelvemnek. Az arca meleg, a sóhaja forró volt. A szája kicsit ragadt az üdítőtől, a nyála narancsízű volt. Beletúrtam a hajába és felé kerekedtem. Éreztem egyre éledező hímtagját a hasamhoz nyomódni és ettől összerándultam. Az én férfiasságom fájdalmasan kőkemény volt és nedves az előcseppektől. Olyan régen nem voltunk hasonló közelségben, hogy az izgalmam hamar teljesen elsodort és féltem, szinte semeddig sem jutunk, mert idő előtt befejeződik. A szívem hevesen kalapált a mellkasomban és hangosabban felnyögtem, mikor megéreztem ikrem finom simogatását, a hátamon, a gericvonalamon és a derekamon. Én is viszonoztam az érintéseket, ujjaim felfedezték Bill már régen érintett, gyönyörű és tökéletes testrészeit. Ajkaim pedig a szájáról a nyakára, mellkasára és hasára tértek át, nagy gondot fordítva a tetoválásokra, amiket nem láttam, de pontosan tudtam, hol helyezkednek el. Éreztem őt, a puha bőrét, a férfi tusfürdő karakteres és a ruhájáról rajta maradt öblítő édeskés illatát. Majd megfogtam a férfiasságát és lágyan kényeztetni kezdtem. Az ismétlődő mozdulatoktól mind merevebb lett és éreztem a pulzálását. Hallottam, hogy mennyire kapkodja a levegőt és a hajamat simítja, lehet, a nevemet is kimondta, nem emlékeztem, az izgalmam és szívverésem hangjai már a fülemben dörömböltek, egyszerre fáztam és izzadtam. Visszahajoltam az arcához, hogy ismét megízlelhessem ajkait, mialatt gyengéden szétnyitottam a lábait, hogy még egy fokkal közelebb kerüljek hozzá. Akaratlanul is felnyögtem, mert már a gondolattól is lüktetni kezdett az ágyékom, a feszültség majd szétrobbantott belülről. Kezeim végigsiklottak Bill alhasán, combjain, férfiasságán, megállapodva egy bizonyos ponton. Mire ő váratlan összerezzent és egyik csuklóm után kapott. Értetlenül néztem rá.
- Bill… – és a sötétségben kerestem a tekintetét, de nem nagyon láttam semmit. Ő viszont hallgatott és remegések rohantak át a testén.
- Bocsáss meg…- lehelte végül válasz helyett halkan és zihálva.
- Valamit elrontottam ? – a hangom elrekedt a zavarodottságtól, Bill megrázta a fejét.
- Nem, csak…- húzódott el Bill.
- Akarod, hogy lassítsak ? Ha bepörgök, hülye tudok lenni. – mondtam, még mindig kábán a szenvedélytől.
- Csak kérlek engedj ki ! – sóhajtott feldúlva ikrem mozgolódva a karjaim között.
A váratlan kijelentés úgy hatott rám, mintha nyakon zúdítottak volna egy pohár hideg vízzel.
- De hova mész ? És mi baj van ? – érdeklődtem és nagyon nehezen ment higgadtnak maradni, hiszen mindenem tűzben égett Billtől, a szerszámom kemény volt, a szám kiszáradt, a torkom kapart, az izzadtság vékony sugárban csepegett a halántékomon.
Bill dacosan meredt előre, túl a szoba ajtaján. Legalábbis így láttam.
- Én vagyok a baj. – jelentette ki és felkelt mellőlem.
A szavaim elakadtak és mire mondhattam volna valamit, testvérem már a konyhába igyekezett. Hát igen, ez a dolog túl szép volt, hogy igaz legyen…
- Fenébe, ez szemét egy húzás volt, Bill! - temettem a párnába a fejemet dühösen és úgy maradtam, miközben azt próbáltam megfejteni, mi játszódott le Billben. Mit baltáztam el, vagy mit csináltam máshogy, mint általában, hogy fogta magát és itt hagyott, így felhúzva? A konyhából zajokat hallottam, vízcsap hangját, majd a szék csikorgását a padlón, aztán Bill szipogását. Feltápászkodtam és az ágyban ülve hallgatóztam. Tehetetlennek éreztem magam, főleg úgy, hogy tippem sem volt, mi Bill döntésének a háttere.
- Bill! Gyere be és ne csináld ezt velem! – kiáltottam morcosan, de nem jött válasz, csak mélabús és nehéz csend. Éppen készültem kimenni Billhez, mikor felgyúlt a szobai villany és ő ott állt egy szál semmiben, sápadtan, a könnyek nyomával az arcán. Gyönyörű szép volt ruhátlanul, az izgalom ismét éledezni kezdett bennem, ugyanakkor megdöbbentett, hogy így látom és mondani szerettem volna valamit, de helyette ő kérdezett, a sírástól remegő hangon.
- Te édességet vettél nekem?
Meglepődtem, mert ki is ment a fejemből a boltban vásárolt nyalánkság, amit neki szántam.
- Alig eszel, mióta itt lakunk és tudom, hogy szereted.
Bill arcán borús kifejezések jelentek meg.
- Én így viselkedem, te meg törődsz velem. – motyogta könnybe lábadt szemekkel.
- Igyekszem. – vontam vállat.
- Meg sem érdemellek. – ingatta a fejét ikrem.
- Ezt ne mondd, mert nem igaz! Azt viszont nyugodtan közölheted, ha valami problémád van velem, nem akarsz engem, meguntál, vagy bármi. Mert ez így elég érthetetlen volt. – vágtam a szavába és nehezen lepleztem a testi-lelki gyötrelmet, amit ez a félbeszakított szeretkezés okozott.
Bill hevesen tiltakozva megrázta a fejét, aztán mellém ült az ágyra.
- Semmi ilyesmi nincs a háttérben, Tomi! Az előbb csak összekavarodtam. Olyan nehéz volt az elmúlt időszak. Minden teljesen újként hat rám, ráadásul még munkát sem találtam, te viszont dolgozol és alig találkozunk. Néha elhagyatottnak érzem magam, úgy gondolom, csak teher vagyok a nyakadon és hogy sok ez így egyszerre, hogy nem vagyok ideillő és annyi minden hiányzik. – magyarázta bánatosan, a szemét törölgetve.
- Mi hiányzik? Loitsche? A nagyi? Anyáék? – kérdeztem, miközben végigsimítottam a karján. Rám nézett és barna szemei úsztak a könnyekben.
- Az egész életem…
Erre hirtelen nem tudtam mit reagálni. Túl igaznak tűnt és ez fájdalmat okozott. Nem tudtam, hogy Bill még ennyire nem lépett túl az egészen. Míg én dolgoztam, át sem gondoltam, mit érezhet ő nap mint nap, egyedül a pici albérletünk falai között. Annyira szerettem volna segíteni neki, de nem tudtam, hogyan.
- Tudom, hogy nehéz a kezdet, de bízz bennem, lesz még jobb is. Én azon vagyok, hogy így legyen, megtaláljuk a számításainkat, csak adj egy kis időt az egésznek, majd sínre kerül minden! És ne gondolj többet olyat, hogy teher vagy nekem, mikor te vagy a legfontosabb az életemben. – vigasztaltam Billt, a karját, majd az arcát simogatva. Ettől talán kicsit megnyugodott, mert bizakodóan csillantak rám a szemei és egy nagyon halvány mosoly is megjelent az arcán.
- Jó, majd igyekszem. – ígérte.
- Én meg majd több időt fordítok a beszélgetésekre, hiszen nekem is szükségem van rá, csak mindig meséld el, mi bánt. Szeretném, ha boldog lennél Bill…- tettem még hozzá és rövid időre a karjaimba zártam. Akármennyire nem akartam, ahogy meztelen bőrömön éreztem az ő bőrét, a testének szédítő melegét, máris beindultam és ezt nem tartottam a helyzethez és ikrem hangulatához méltónak.
- Köszönöm,Tom. – hálálkodott Bill a nyakamba suttogva, én meg elnézően biccentettem, aztán megcsókoltam a homlokát.
- Minden oké lesz, meglátod. Most viszont aludjunk, mert késő éjjel van. – bontakoztam ki az ölelésből és indultam volna a szekrényhez, hogy felkapjak valami ruhát magamra.
- Aludni? – Bill úgy pillantott rám, mintha őrültséget mondtam volna.
- Vagy visszakapcsoljam a tv-t? Néznéd még? – kérdeztem, mire ikrem csak vállat vont.
- Tudom, hogy fáradt vagy, de esetleg folytathatnánk, amit az én ostobaságom miatt abbahagytunk. – felelte szégyellősen és máris tűzvörösség lepte el az arcát.
A szívem rögtön hevesebben kezdett dobogni.
- Én ahhoz sosem vagyok elég fáradt, hogy veled legyek, de nem akarok rád erőltetni semmit. Úgy érzem, túlságosan nyomultam most is, nem szeretném, ha kötelezőnek éreznéd. Mert nem az. Csakis akkor csináljuk, ha te is akarod…
Bill meg sem várta a mondatom végét, karjait körbefonta a nyakamon és ezt én biztatásnak vettem. Ajkaink ismét találkoztak, mintha ez az egész beszélgetés meg sem történt volna. És Bill ugyanúgy csókolt, mint pár perccel ezelőtt, szenvedélyesen és kínzóan izgalmasan. Kiéhezve húztam magamhoz őt és végigdőltünk az ágyon. Minden bizonytalanság rögtön eltűnt a fejemből és csak rá tudtam koncentrálni. A közelségére, finom bőrére, szoros ölelésére, halk sóhajaira, a nyelvére, amint az enyémmel tapadt össze újra. Ajkait elhagyva apró csókokkal és simogatásokkal fedeztem fel testét ismét, amit ő érzéki, de elfojtott sóhajtásokkal reagált le. Imádtam ezt hallgatni, megőrjített, felizgatott. Bill nyögései mind hangosabbá váltak, ahogy hasát és csípőjét elhagyva, simogató ujjaim áttértek keménnyé váló szerszámára. Határozottan fogtam a kezembe, szinte éreztem a benne áramló vér lüktetését. A mozdulataim, gyorsak és ütemesek voltak, nem adva teret sem gondolkodásnak, sem egyébnek, csak a test titkos beszédének. Már ösztönből tudtam mit csináljak, hogy ikrem elveszítse a lába alól az önkontroll biztos talaját, hogy leizzadva, zihálva feküdjön alattam és úgy mondja ki a nevemet, hogy attól én is majdnem elélvezzek. Azt is tudtam már, meddig mehetek el és mikor kell ezeket a rendkívül izgalmas és végtelenül túlfűtött érintéseket abbahagyni. És Bill is tudta, neki mikor kell lépnie. Az együtt töltött évek alatt megismertük a másik testének és lelkének működését, finoman és szinkronban mozdultunk, jelzéseket adtunk egymás felé, mit és mikor tegyünk. Amint az én kezem lekerült ikrem gyönyörtől reszkető testéről és kemény férfiasságáról, máris az ő kezének érintése vont a mámor forró árnyéka alá. Ujjai céltudatosan siklottak le mellkasomról szerszámomig. Szinte végtelenek voltak a tizedmásodpercek, míg megéreztem hímtagomra kulcsolódó ujjait. A kéj végigszaladt a gerincem vonalán és nem tudtam visszafogni magam, hangosabb nyögés hagyta el számat, aztán hagytam, hogy tegye amit akar, úgyis elvesztem általa. Akárhányszor hozzám ért, mindig rendelkezett felettem, a tettei megbénítottak és térdre kényszerítettek. Most sem volt ez másképp, amikor az ajkával kezdett kényeztetni, nem telt bele két perc és magamról teljesen megfeledkezve, egyre hangosabb nyögésekkel és vadul mozgó csípővel vergődtem, miközben úsztam a verejtékben, a szívem pedig ezerrel vert, ereimben csak úgy száguldott a vér, amit ikrem tett tűzforróvá. Nem tudtam gondolkodni, minden összemosódott előttem, nagyon szerettem, ha a szájával csinálta, de azt sejtettem, hogy ha folytatja, nem bírom ki sokáig.
- Kérlek…- suttogtam izgatottságtól kiszáradt ajkakkal és az izgalom lázában égve. Bill rögtön értette, mit akarok, elég volt ez a fél szó, a szemünk összevillanása, a hangszínem, a testem felé irányuló reakciója. Máris készséggel nyúlt a mellettünk heverő testápolós flakonért. Megbabonázva néztem, ahogy tudva a dolgát, bekeni a lábai között lévő részt krémmel, majd bárminemű kérdezősködés helyett az én férfiasságomat is.
- Oh…- szissztentem fel, amikor a hűvös testápoló a legérzékenyebb pontomra került. Egyszerre kezdtem el fázni és lepett el a meleg, kéjes boldogság.
- Ne haragudj. – suttogott ikrem elvörösödve, ahogy érzékelte a rajtam átcikázó rezzenéseket.
- Ne kérj bocsánatot, olyan jól csinálod. – mondtam neki és az jutott eszembe, hol tartunk most, milyen messzire jutottunk el, hogyan lett a sutaságunkból egymásnak legnagyobb örömet okozó tapasztalat. Ez az eszmefuttatás pedig megható volt. Az én gyönyörű Billem, mennyi mindent megtanult és én is mennyit tanultam tőle. De azt, hogy a vágyakozásomon elég ideig uralkodni tudjak, sajnos ennyi év sem volt elég megtanulni. Nem tudtam kontrollálni magam, ha erről volt szó. Annyira kívántam őt mindig, hogy az már fájdalmat okozott, ezért nem tudtam türelemmel lenni. Elvettem Billtől a flakont és felé hajoltam, majd lábai közé nyúlva, óvatosan beléhatoltam az ujjamal. Közben, hogy a figyelmét eltereljem az esetleges kellemetlen érzésektől, hosszasan megcsókoltam. És míg elmerültünk egymás ajkának és nyelvének játékában, én óvatosan mozgatni kezdtem az ujjamat, úgy ahogy Bill csípője is moccant, másik kezemmel pedig ismét Bill férfiasságát kezdtem simogatni, ahogy ő is ezt tette az én hímtagommal. Az érzékeink szinte a végletekig felkavarodtak, sóhajaink hamar nyögésekké váltak, teljesen leizzadtunk egymás karjai között. Az ágy velünk együtt mozdult, halkan nyikorgó hangot kiadva, az ágyneműnk, lepedőnk pedig nyirkosan ölelt minket körbe. Csak ő volt és én és a sürgető, fojtogató vágyakozásunk egymás iránt. Nem volt értelme húzni az időt, nem is tudtam volna, minden porcikám Billért kiáltott és ahogy ajkaink elváltak, kinyitottam az élvezettől lecsukott szemeimet, láttam ikrem izzadt, kipirosodott arcát, félig nyílt száját, hallottam szabálytalan levegővételeit, éreztem szíve őrült dobogását, remegő testét.
- Készen állsz? – kérdeztem elcsukló hangon és ajkamat végighúztam arcának vonalán, majd a nyakán. Bólintott és ezzel megadta nekem a kegyelmet, mert már alig bírtam magammal. Hálásan elmosolyodtam, aztán kihúztam az ujjaimat belőle és felnyitottam a testápolós flakont, majd a krémet a férfiasságomra kentem. Bill némán figyelte és csak szapora sóhajtásainkat lehetett hallani a köztünk feszülő csendben. Aztán visszafeküdtem rá, ugyanolyan szorosan, mint nemrég, hogy csak a bőrünk érintkezzen és hallhassuk egymás lélegzetét, szívdobbanását. Éreztem, ahogy ikrem karjai átölelnek és bátorítóan húz magához. Ajkait szomjasan préselte a számra. A nyelveink egymáshoz értek, újabb lángoló csókban összefűződve, én pedig előre mozdítva a csípőmet, lassan hatoltam bele Billbe. Ő felsóhajtott, a meleg levegő, amit kifújt, végigfutott a nyakamon és kilelt a hideg. Tudtam, hogy kicsit fáj neki az első komolyabb mozdulat, én viszont az első másodpercben el tudtam volna élvezni a szűk és szoros forróságtól, ami körülölelte a hímtagomat.
- Bill…- nyögtem fel, miközben a szívem a torkomba került, megremegett mindenem. Csípőm lassú mozgásával próbáltam minél kevesebb rossz érzést okozni ikremnek. Pedig ez nem volt egyszerű, a végsőkig fel voltam izgulva, a férfi ösztönöm hajtott volna, a gyorsabb mozdulatok, a mielőbbi kielégülés után. Mégis finoman moccantam, Billt csókolva ismét, egyre lázasabban. És ő is csókolt, a fájdalmas rezdülések fokozatosan tűntek el belőle.
- Szeretlek. – nyögtem, amint ajkaink egy kicsit elváltak. Bill megsimogatta az arcomat, én pedig beletúrtam sötét, selymes hajába.
- Én is szeretlek. Én drága Tomim…- csukódtak le barna szemei és az ajkába harapott, míg én a nyakát csókolva, az ágyon felkönyökölve egyre mélyebbre mentem benne. Bill hamar felvette az én testem növekvő ütemét, karjai ölelően, védelmezően fontak át, alig volt közöttünk távolság, nyitott tér, mintha tetőtől-talpig eggyé váltunk volna. Együtt a gyönyörben, úszva a testápoló illatú izzadtságban, elveszve és mélyre hullva a kéjes élvezet okozta szédülésbe. Ami ellen nem tudtam semmit tenni, nem tudtam az alhasamból elinduló, visszafordíthatatlan érzést megállítani. Túl sok idő telt el a legutóbbi érintkezésünk óta, és ikrem amúgy is minden alkalommal olyan hatást gyakorolt rám, hogy esélyem sem volt sokáig húzni. A nyögéseim egyre hangosabbakká váltak, megölve az éjszaka csendjét, mozdulataim irányíthatatlanul szaporák lettek, nem tehettem róla, Bill nyílt érzékisége, ahogy alattam fekve azzal a megfejthetetlen és csillogó tekintettel nézett rám, ahogy átölelt azokban a pillanatokban, ahogy oda adta magát nekem, az illata és ajkainak semmihez nem hasonlítható íze, viharosan gyorsan vitt a tetőpont útjára. A remegésem fokozódott, hangosan nyögtem Bill nevét, majd testem hirtelen mozdulatlanná merevedett, amikor az áramütéshez hasonlító érzés megsemmisítően elborított. És megszűnt számomra minden néhány másodpercre. Levegő után kapkodva dőltem Billre és úgy éreztem, darabokra szakadtam szét, megint elnyelt a mi titkos, gyönyörű mennyországunk. A szemeim csukva maradtak, sötétség volt szemhéjaim mögött, a gondolatok lassan keringtek bennem. Mellkasomat őrült erővel feszítette szívem heves dobogása, égett a nyelőcsövem és nem kaptam levegőt, izzadtság csorgott a hátamon, homlokon. Messze voltam mindentől, de közel Billhez és ez csodálatos volt, nem is akartam visszatérni innen. Legszívesebben örökre Billre borulva maradtam volna, mentesen minden kételytől, szomorúságtól, gondtól. De az élet persze nem áll meg, amint az engem szinte ízekre szaggató extázis alább hagyott, majd elvonult belőlem, úgy tört felszínre a valóság. Bágyadtan nyitogattam a szemeimet, Bill gyengéden simogatta izzadt hátamat.
- Rendben vagy ? – kérdeztem szuszogva, miközben kibontakozva az ölelésből, mellé feküdtem. Mindenemet nehéznek éreztem, a szívem csak lassan kezdett normális ütemet verni, a férfiasságom még mindig nedves és ragadós volt.
- Bill ? – pislogtam ikremre, de nem szólalt meg, csak nézett, mereven és kifürkészhetetlenül. Szemei barna színe most nem árasztott el megnyugvással, furáa volt és idegen, mintha bántaná valami. Mégsem kérdeztem, csak játszottam a piercing karikámmal, ahogy tekintetem az övébe fonódott. Próbáltam mosolyogni rá, de nem mosolygott vissza. Megelégedtem a bizonytalan bólintásával, holott gombócot éreztem a torkomban és kicsit aggasztott a viselkedése, de ahelyett hogy faggatózni kezdtem volna, inkább az ajkamhoz vontam őt, hogy megcsókoljam, hogy ezúttal én adjak neki egy szeletet a világból, amiben nemrég jártam.
A telefonom erélyes csörgéssel adta a tudtomra, hogy ismét fel kell kelnem. Gyorsan lenyomtam a készüléket, nehogy felébressze Billt, de ahogy megfordultam, döbbenten láttam, hogy már nem is fekszik az ágyban. A konyha felől viszont vitathatatlanul kávéillatot véltem érezni. Értetlenül és álmosan ballagtam a konyhába, ahol ikrem éppen csészékbe töltötte a gőzölgő italokat. Csodálatosan festett, a hajnal fényeivel megvilágítva, kócos, ezerfelé álló hajjal, pólóban és pizsamanadrágban. Egyből kipattant az álmosság a szememből és mint már eddig végtelenszer, most is rácsodálkoztam gyönyörűségére.

- Jó reggelt! – köszönt Bill, amint észrevett.
- Neked is. Amúgy tudod, mennyi az idő? – érdeklődtem némi szemrehányással.
- Persze, fél öt múlt. – válaszolta Bill.
- Miért keltél fel, nem tudsz aludni,vagy mi?!- morogtam és lehuppantam az egyik székre, majd magam elé húztam a kávét és közben rágyújtottam.
Bill felkapta a másik csészét és odasétált mellém. Olyan nagyon közel állt hozzám, hogy szinte meg tudtam volna érinteni őt. De csak halkan sóhajtva kortyolgattam a kávét, miközben nagyokat szívtam a cigarettámat. Bill sokáig csendben figyelt engem, végül megszólalt.
- Ma elmennék meglátogatni a nagyit. – bökte ki és éreztem a feszültséget rajta, a hangja is megremegett.
Nagyokat pislogva néztem rá és hazudnék, ha azt mondanám, nem lepett meg a kijelentése.
- Nem lehetne hétvégén? Akkor én is veled mehetnék, ma viszont nem tudlak elkísérni, mert dolgoznom kell. – kérdeztem, de Bill hajthatatlan volt.
- Már megbeszéltem a nagyival, számít rám.
Ezen megint csak meglepődtem. Hetente párszor én is beszéltem nagyanyánkkal, Billel mindig közösen hívtuk, de azt nem tudtam, hogy ikrem külön is telefonált neki, sőt leszervezett egy ilyen hazalátogatós izét.
- Mégis, mi olyan fontos? – értetlenkedtem.
Bill elvette előlem az időközben kiürült kávéscsészét, majd a sajátjával együtt gondosan elmosta a csap alatt.
- Hat hete jöttünk el, Tom. – mondta erre válasz helyett, én meg ledermedtem.
Istenem, hat hét…Sokkal többnek tűnt nekem. A gyárban mintha lassabban telne az idő, néha úgy éreztem, évek óta élek így. És bár, nem tartottam túl jó ötletnek ezt a loitschei nosztalgiázást Bill és nagyi között, tudtam, testvéremet nem tudom visszafogni.
- Mikor jössz vissza? – kérdeztem.
- Valamikor délután. – mondta erre ikrem.
Vállat vontam.
- Jó, akkor menjél, ha ehhez van kedved. De majd szólj, ha úton vagy ide, mert kimegyek eléd a buszmegállóba, ha szeretnéd. – ajánlottam.
Bill lelkesen bólintott.
- Mindenképpen.
- Oké, most készülődnöm kell. – álltam fel a székről, elnyomtam a cigimet, majd összekapkodtam a székeken hagyott munkaruháimat, aztán a fürdőszoba felé indultam.
- A nagyit üdvözlöm. Mondd meg neki, hogy itt minden szép és jó és mi boldogok vagyunk. – mondtam még Billnek, akinek láthatóan fájdalmasan rándult össze az arca.
- Ugye tudod, hogy te vagy a mindenem, Tom? – kérdezte váratlanul.
- A mindened? – éreztem, hogy kicsit elpirulok, nem értettem, ezt a kora reggeli érzelmi közlést. Csodálkozva fordultam vissza.
- Igen, a mindenem. Fontosabb vagy, mint a levegő. Érted oda adnám az életem is!  Nagyon szeretlek. – vágott a szavamba Bill. A mondatai mögött láttam, éreztem valami szomorúságot, amit nem tudtam helyére rakni. Az egész helyzetet nem tudtam hogyan kezelni, jól esett persze egy hosszú munkanap előtt, de furának találtam. Csak meredtem felé zavartan, azt mérlegelve mit tegyek, a karjaimba zárjam, vagy hálásan csókoljam meg.
- Én is nagyon szeretlek, Bill. De most feküdj vissza, korán van még. – tanácsoltam végül bármilyen más reakció helyett. Testvérem talán mást várt, de pillanatnyi mozdulatlanság után engedelmesen a szoba felé indult, én meg a fürdőszobába. Mikor a zuhanyzáson, fogmosáson és átöltözésen túl, a munkára készen, kiléptem a fürdőszobából, már csend volt a lakásban, ezért nem mentem be Billhez, nem akartam zavarni. Meg amúgy is eléggé késésben voltam, szóval igyekeznem kellett, nem jutott időm gondolkodni Bill reggeli mondatán, még akkor sem, ha eléggé érdekesnek véltem. Aztán amint beléptem a munkahelyemre, máris kezdetét vette a nyolc órás mókuskerék, amiből idő előtt nem volt szabadulás. Bill fél kilenc felé küldött egy sms-t, hogy a buszpályaudvaron van és hamarosan indul. Visszaírtam neki, hogy rendben és hogy vigyázzon magára, aztán tovább sodródtam a munkával. A műszak leteltével, a buszról leszállva ráérősen lófráltam a lakótelepen. Nyilván ha ikrem otthon vár, sietősre veszem a léptemet, de nem akartam az üres lakásban unatkozni. Leültem egy padra, rágyújtottam és élveztem a szép időt, a gondtalanul tűző napot. Kis időre eltöltött az elégedettség, optimista lettem, úgy éreztem, csak egy kicsit kell még bírni és minden rendben lesz, Bill is talál munkát, beilleszkedik és minden abban az irányban fog haladni, ahogyan kell. Ezért jöttünk el a faluból, csak így történhet. Tervezgetni kezdtem, milyen lesz új életünk első közös karácsonya, az új évünk. Tudtam, testvérem mellett csakis csodálatos lehet, kivételesnek éreztem magam, hogy vele és mellette lehetek. És újból ígéretet tettem, ezúttal önmagamnak, hogy sokkal jobban figyelek rá. Nem akartam több könnyet látni a szemében, az ő arca csakis a boldogságtól ragyoghat. Mire észbe kaptam és a tervek magaslatából visszakerültem a földre, annyira elrepült az idő, hogy a napsugarak a délután felhői mögé kerültek. Felpattantam a padról és hazaindultam. Útközben még beugrottam a boltba, vettem pár dolgot, mert arra gondoltam, este összeütök valami vacsorafélét Billnek, bár nem voltam túl gyakorlott a konyhai tudományok terén. A lift éppen nem működött, így gyalog mentem fel az emeletre, míg fejemben ötletek váltakoztak az esti vacsorát illetően. A lakás csendben fogadott, amikor beléptem. Elpakoltam a vásárolt dolgokat, majd átöltöztem és bontottam magamnak egy sört. Elszívtam pár cigarettát és elmerengtem a konyhában, de ott sem volt jó, így bementem a szobába. Bekapcsoltam a tv-t, mert idegesített a csend. Szokatlan volt így egyedül lenni, hiszen mikor hazaértem a munkából, Billt mindig itt találtam. Szinte kézzel fogható és keserű volt az egyedüllét. Rossz volt nélküle. Unottan ültem az ágyban, kezemben a sörrel, mellettem a mobiltelefonnal, várva Bill hívását és bámultam a tv-ben lévő délutáni műsorokat, meg a zenecsatorna klipjeit. Amikbe egész hamar sikerült bele is aludnom kis időre.
- Francba. – káromkodtam, mikor arra eszméltem álom nélküli fél-alvásomból, hogy a sör kifolyt az üvegből, nedvessé téve a ruhámat és a kezemet. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, vagy hogy mennyi az idő. A szürkeségből ítélve, még délután lehetett. Leraktam az italomat, majd zsebkendő után kutattam az éjjeli szekrény fiókjában, mikoris megszólalt a telefonom. Oda sem néztem, úgy kaptam fel az ágyról.
- Szia Bill, na elindultál már Lipcsébe? – kérdeztem, de a vonal végén csak csendet hallottam.
- Bill, ott vagy? – érdeklődtem, miközben végre találtam egy zsebkendőt, amivel eltüntettem a sör okozta nagyméretű vizes pacát.
- Én nem Bill vagyok. – hallottam meg anya hangját és végképp összezavarodtam. Elhúztam a készüléket a fülemtől és akkor láttam, hogy az ő száma villog a kijelzőn.
- Bocs, nem figyeltem a telefont és azt hittem Bill telefonált, az ő hívását várom. – szabadkoztam zavartan.
- Semmi baj, amúgy kerestem Billt is a telefonján, de nem veszi fel. – magyarázta anya.
- Bill leutazott nagyihoz egy pár órára, biztos nem hallotta, hogy csörög a mobilja. – mondtam.
- Bill Loitschében van, de miért? – anya hallhatóan elcsodálkozott.
- Mit tudom én, csak úgy, nem volt jobb dolga. – vontam vállat.
- És te dolgozol? Mert nem akarlak zavarni. – mentegetőzött anya.
- Reggelre mentem, szóval már egy ideje itthon vagyok. – nyugtattam meg. A vonal végén aggódó sóhajt hallottam.
- Akkor jó, mert ha volna egy kis időd, szeretnék beszélni veled. – anya hangja egyáltalán nem volt szívderítő. Inkább komoly, hideg és kimért.
- Baj van? – kérdeztem rémülten és a máris szívdobogást kaptam.
- Őszintén szólva, nem tudom, tőled szeretném hallani. – felelt anya. Gőzöm sem volt mi ez a virágnyelv és hogy mire akart kilyukadni.
- Ezt nem igazán értem. – hebegtem megilletődve.
- Billről volna szó. – mondta válasz helyett anya. A baljósan csengő hangjától és ikrem nevének említésekor máris összeugrott a gyomrom az idegességtől.