Mikor ismét felébredtem, jóval világosabb volt a szobában és már valamivel jobban is éreztem magam. Elmúlt az émelygés, a vodkák íze a nyelvemről, a hidegrázás és a gyomorgörcs is a semmibe veszett. Egyedül csak a tompa fejfájás emlékeztetett a szilveszterkor megivott nagyobb mennyiségű italokra. Na, meg némi morális másnaposság, amitől kerülgetett a nyugtalan sírás és összefacsarodott a szívem. Szégyelltem magam és az járt a fejemben, talán bocsánatot kellene kérnem a testvéremtől, hogy nem teljesen akarattal, de áthúztam a számításait, az én hibámból nem jelent meg a főnöke buliján, meg hogy azon a hülye partin egy majdnem idegen csaj üldögélt az ölemben és ölelgetett. Aztán megláttam, hogy ikrem már réges-régen nem fekszik az ágyban, így ezen szándékom beteljesítetlen maradt. Felvettem a földön hagyott mobilomat és realizáltam, hogy már majdnem dél van. Volt két nem fogadott hívásom, egyik nagyitól, a másik anyától, biztos boldog új évet akartak kívánni. Észrevettem egy sms-t is, Alex küldte, de még tegnap: hé, balfék, miért húztál el ilyen gyorsan? ennyi állt az üzenetben, biztos ez a Maite nyávogott rólam, ami nem lényeges, vissza sem írtam és anya, meg nagyi visszahívását is elnapoltam. Inkább erőt vettem magamon és kikászálódtam az ágyból, aztán a konyhába mentem, mert azt hittem Bill ott van, de a konyha üres volt és a fürdőszobában sem találtam, éppen fel akartam hívni telefonon, hogy hova a francba ment, mikor megláttam a konyhaasztalon hagyott cetlit, hogy elszaladt bevásárolni. Irigyeltem a frissessége miatt, de hát ő nem nagyon ivott, míg én eléggé a pohár aljára néztem. Neki semmi baja nem volt, míg én még mindig nehézkesen kapartam össze magam a tegnapiak után. Elszívtam egy cigarettát, aztán elmentem fogat mosni és beálltam a zuhany alá is, hátha segít. Alig léptem ki a fürdőszobából, hallottam, hogy ikrem is visszaért a boltból. Mondhatni hogy belebotlottam, ő a hidegtől kipirulva, még kabátban pakolta ki az üzletben vásárolt holmikat a polcokra, szekrényekre. Mindösszesen egy alsónadrág volt csak rajtam és gondolom ezért Bill a szeme sarkából végigmért engem, de így is éreztem a neheztelés falát, amit felhúzott maga köré.
- Boldog új évet, Bill. - köszöntöttem és egy csókot akartam adni neki, de úgy fordult, hogy csak az arcát találtam el. Nem tudtam, véletlenül, vagy szándékosan tette ezt.
- Boldog új évet neked is. - mondta halkan.
- Oké, sejtem, hogy pipa vagy a tegnapi dolgok miatt. De ez van, ismersz. Ha iszom, hülye vagyok, nem akartam belekavarni a szépen megtervezett szilveszteri programodba. - motyogtam egy kicsit még mindig felháborodva azon, hogy ikrem ennyire levegőnek nézett és hogy ilyen fontosnak gondolta a főnöke sznob összejövetelét.
- És az a lány?- bújt ki a kabátjából Bill és kérdőn nézett rám. Nem volt számonkérés a szavai mögött, csak szomorkás kíváncsiság.
- Ja...ez a bajod? Ő volt a buli házigazdája. Maite a neve és Alexékkel járkál, egy gazdag liba, semmi több. Be volt rúgva, azt se tudta, mit csinál. Valójában nem tudok róla semmit és nem is érdekel. Emiatt kár idegesnek lenned. - legyintettem.
Mosoly bújkált a számon, kis megkönnyebbülést éreztem és örömöt, hogy Bill a maga szelíd módján féltékeny emiatt a semmiség miatt.
- Elhiszem. - vont vállat Bill, de még mindig messze volt tőlem, mind lelkileg, mind fizikailag és én nem akartam ezt.
- Ne kezdjük így az új évet, ne tartsunk elszámoltatást. Nekem is van sérelmem, felhozhatnám, hogy eléggé bántott, amiért hülyén viselkedtél. Egész szilveszterkor a főnököddel sms-eztél, vagy hogy kiborít, amiért a pasi hajnalban felugrott hogy jópofizzon itt neked egy üveg pezsgővel, ne tagadd, mert hallottam... - soroltam ingerülten és vártam valami magyarázatot, de csak a némaság volt a szavaimra adott felelet. Bill gondterhelten sóhajtott és kereste a szavakat, de végül inkább nem mondott semmit.
- Én is azt szeretném, ha így lenne, Tom. Nagyon szeretlek. - suttogta Bill és félénken megcsókolta az ajkamat, amit én rögtön lelkesen viszonoztam, a testemben, lelkemben lévő összes szenvedélyt beleadva. Hiányzott már Bill ajka és ez volt az új évben az első csókunk, ami meglehetősen forró volt, akárcsak Bill szája az enyémen, vagy a nyelve, ahogy az én nyelvemmel olvadt össze, szenvedélyes, hosszú, percekig. Ahogy így mélyen és lassan egymást ízlelgettük újra, az mind tovább hevített engem. Többet akartam, túl régen voltunk ilyen közel egymáshoz. Rajtam nem volt csak egy alsónemű, amiből könnyedén kibújtam, de Bill fel volt öltözve és zavartak most azok a ruhák, remegő kezekkel, nyugtalan türelmetlenséggel igyekeztem eltűntetni az utamból. Bill segített nekem, az ő sóhajait is a vágyakozás színezte át. A ruhák egyesével a padlóra hullottak, felfedve Bill meleg, tetoválásokkal tarkított fehér bőrét. A testünk összesimult, most már egyformán ruhátlanok és izgatottak voltunk, így jutottunk az ágyba, elmerülve a takaró fehérségében és a mi csodásan titkos világunkban. Néztem őt az ágyon fekve és annyira szép volt, hogy kiszáradt a torkom és nehezemre esett a nyelés, csak a végtelen nemi vágyat éreztem, ami beszivárgott az ereimbe, ködössé téve a gondolkodásomat. Mohón csókoltuk és érintettük egymást, én elidőztem ikrem nyakánál, mellkasánál, hasánál, mintha nem tudnék betelni vele, a gyors lélegzetvételeivel, finom és törékeny teste reszketésével, az illatával, ami csak az övé volt, és úgy szerettem és ami most a tegnapi buli cigarettafüstje, a közeli üzletben kapható mosópor és izzadtság keveréke volt és az őrületbe kergetett. A csókjaim elhagyták a hasát és a legérzékenyebb testrésze felé értek.
- Tomi, tényleg akarod?- Bill szeretetteljesen megsimogatott és a felismeréstől hangosan zihálva felsóhajtott.
- Hát persze! - vágtam rá elcsukló hangon, nem is értettem a kérdését, úgy éreztem minden cselekedetemből sütött az iránta érzett vágyakozás.
- Szeretlek. - mondta ki újra Bill, aztán a fejét a párnára hajtotta várakozóan.
- Én is szeretlek. - jelentettem ki, mielőtt a férfiasságához értem hajoltam volna. Régen félelem és némi szégyenérzet hasított végig rajtam, mindahányszor ilyen módon okoztam örömöt Billnek, de ezek idővel és sok sok gyakorlással elmúltak, most már csak a színtiszta öröm volt jelen, amikor ezt csináltam. Öröm, hogy nem csak az ujjaimmal, hanem a számmal is érinthettem, hogy érezhettem a kőkemény testrész lüktetését, az átlátszó, sós nedvességet a nyelvemen, az ő ízét. Billt gyorsan maga alá gyűrte az élvezet, reszketve, kimelegedve, hangos nyögésekkel vonaglott a lepedőn, ettől persze én is gyorsan elvesztem az élvezet lángjaiban, amik annyira perzseltek, hogy alig bírtam magammal, izzadtságcseppek csorogtak végig a hátamon és a homlokomon, a férfiasságom fájdalmasan keménnyé vált. Tudtam, hogy ha nem hagyom abba, eljuttatom őt a csúcsra és én mindennél jobban érezni akartam Billt és megélni, hogy ő is érez engem.
- Szeretkezzünk, jó? - suttogtam türelmetlenül remegve és alig hallhatóan.
Bill eléggé lihegett, de engedelmesen, ugyanakkor hevesen bólogatott.
- Jó...
- Kívánlak. - vallottam be, mintha nem tudta, nem érezte volna a rajtam is átcikázó fullasztó gerjedelmet. Elhúzódtam kicsit tőle és a szédítő mámortól, amiben nyakig elmerültem, de igazából több kellett még, ennél sokkal jobban szerettem volna, azt akartam, hogy ellepjen. Ikrem szaporán kapkodott levegő után, félig nyitott ajka vörös volt, a homloka csuromvizes, arcába fekete hajszálak ragadtak. Simogatással kísérte a mozdulatomat, ahogy az éjjeliszekrényből elővettem a testápolót. Igen, még mindig testápolót használtunk, holott már nagykorúak voltunk, és a bátran betérhettünk volna egy erotikus üzletbe, hogy vásároljunk erre a célra szánt síkosítókat, de sohasem éreztük szükségét, hogy változtassunk. Maradt a testápoló, úgy ahogy a leges-legelső alkalomkor, talán az emlékek iránti tiszteletből. A krém most is hűs volt, ahogy bekentem vele magam, de meg sem éreztem, égett a vérem. Bill beharapta az ajkát és közelről figyelte, ahogy csinálom, őszinte vágy ragyogott a szemében, aztán hagyta, hogy ujjaim a lábai közé süllyedjenek és bekenjék az ott lévő területet a testápolóval. Eddig is gyorsan dobbanó szívem még őrültebb ütemre váltott és elhagyta a számat egy halkabb nyögés a cselekedettől. Ikrem sóhajtott és erősen megrezdült a teste, ahogy krémtől csúszós, hűvöskés érintésemet, majd viszonylag lassan és lágyan az ujjaimat magában megtapasztalta. Közben ismét csókolózni kezdtünk, Bill a hímtagomat kezdte kényeztetni, míg én testemmel betakartam az ő testét. Olyan jó volt így! Izzadt bőrünk, a mellkasunknál a szívünk is egymáshoz ragadt, akárcsak ajkaink, elválaszthatatlanul. Így teltek el újabb percek, forró nyállal, verejtékkel, hangosabbá váló nyögdécselésekkel, izgatott várakozással, elnyújtott már ismert, de mégis újszerű mozdulatokkal, közel az élvezet legfelsőbb fokához. Én legalábbis úgy éreztem, bármikor könnyen eljuthatok oda, hiszen ikrem simogatása, ritmikus érintése a férfiasságomon, kezdett a beteljesülésbe hajtani.
- Bill...ez túl jó...fel fogok robbanni. - nyögtem a szájába tehetetlenül és egy másodpercig azt gondoltam, hagyom is hogy így legyen, mert annyira csodálatos, de Bill értette, mert váratlanul elhúzódott tőlem, úgy hogy már az ujjaim sem voltak benne és feltérdelt az ágyon. A felismerés és a meglehetősen kihívó pozíció, mint egy jeges és éles kés vágott végig izzadtságtól nyirkos gerincemen.
- Most így szeretnéd? - el sem hittem, hogy ez történik.
Ikrem hátrafordult és szemérmesen bólintott.
- Ha te is...
Még szép, hogy akartam! Viszonylag ritkán csináltuk ebben a pozitúrában, nem mintha nem lett volna őrülten jó, de általában a hagyományos felállásban szeretkeztünk, így mindketten láthattuk egymás arcát, szemét, olvashattunk a rezzenésekből.
- Oké, persze! - lelkesen tettem eleget Bill kérésének és mögé kerültem, a vehemenciától a testápoló lezuhant a padlóra és terebélyes, fehér foltokat hagyott a kopott parkettán. Szívdobogva és elmélázva néztem pár tizedmásodpercig, de aztán nem vesztegettem az időt, a vágyakozás felőrölt, mindennél jobban égetett. Finom csókokkal szórtam meg ikrem ajkát, arcát, vállát és nyakát, hallgatva a nyögésbe hajló sóhajait. A csípője ütemesen nyomódott a csupasz ágyékomhoz újra és újra. A súrlódástól rekedt nyögést hallattam és ösztönösen moccantam én is meg. Túl intenzív volt az egész, nagyon fel voltam izgulva, és tudtam, hogy nem leszek képes már sokáig visszafogni magam, ezért a mozdulatok ritmusosságát kihasználva óvatosan, de határozottan hatoltam bele Bill-be. Az érzés erőteljes és frenetikus volt, éreztem minden szűk, szoros centimétert, az eggyéválás szürreális momentumát. Az első másodpercekben mintha futótűz temetett volna maga alá, a szívem a torkomban ugrott, a hihetetlen sokktól ahogy ő lassan alkalmazkodott hozzám és én hozzá. Ikrem jajszóval keveredett nyögéssel szorította az ágy támláját. A fájdalma és az élvezet elegye lehetett ez. Kezeim végigsiklottak testvérem ruhátlan, izzadt hátán, gerincének kiemelkedő vonalán, majd megállapodtak a mellkasánál, ami remegett az összes lélegzetvételénél. Segíteni akartam, hogy hamar jobb legyen neki, ezért egyik kezemet lecsúsztattam a férfiasságára és ahogy gyorsabban és durvábban mozogni kezdtem, úgy mozdult a kezem az ő legérzékenyebb pontján is. Hálásan pillantott rám a szeme sarkából.
- Köszönöm. - suttogta alig hallhatóan.
- Annyira jó veled, Bill...- zavartan mosolyogtam rá és olyan jó lett volna megcsókolni Billt, de túlságosan távol volt tőlem ebben a pozícióban, így csak sután túrtam bele fekete hajába, az őt ért fájdalmakért bocsánatot kérve. Miközben a csípőm oda-vissza moccant, megállíthatatlanul, elöntött a láz és a nemrég tapasztalt extázis előtti érzés tört rám, reszketni kezdtem egész testemben. Bill hol halkabban-hol hangosabban nyöszörgött a köztünk életre kelt vad mozgásunktól. Reméltem hogy tetszik neki, az a törődés amit kap tőlem, éreztem, hogy mennyire kemény és láttam ahogy le-lecsukódnak a szemei, verejtéktől vizes sötét hajtincsei az arcába hullottak. Igyekeztem rá is figyelni, hogy neki is jó legyen, de aztán a gyenge férfilétem győzedelmeskedett és az eufória visszafordíthatatlanul előre sodort, hajszolt engem kívül-belül és nem tudtam megállni. Valójában nem is akartam.
- Gyönyörű vagy. - mondtam még utolsó erőmmel ikremnek, lehet hogy nem is értette a szavaimat, a csúcspont ezekután végleg magával rántott. A szemeim szorosan lezáródtak, a mozdulataim megfagytak, ahogy átjárt, széttépett a kegyetlenül jó érzés és önfeledtem nyögtem fel, nem törődve semmilyen írott vagy íratlan szabállyal, a falak vékonyságáról, vagy a szomszédainkról. Szárnyaltam, messze, nagyon messze. Ahogy kihúztam magam Bill-ből ragadós voltam és fáradt, vagy inkább kielégült. Ez volt rá a megfelelő kifejezés. A kezem lehullott ikrem férfiasságáról, de láttam, hogy ő rögtön folytatta, azt amit én elkezdtem és érintése ugyanazt az utat járta be, amit én perceken keresztül, és ugyanúgy. Néhány ismétlődő kézmozdulat után pedig elérte a csúcsot. Legalább olyan hangosan nyögött fel, mint én, a párnán árulkodó nedves foltokat hagyva. Olyan gyorsan történt az egész, hogy alig bírtam felfogni. Bill lefeküdt mellém tetőtől-talpig nyirkosan, levegőhiánnyal harcolva.
- Bill...- suttogtam neki és megcirógattam az egyik karját.
Kifulladva pislantott rám.
- Igen?
- Meglepett, amit az előbb csináltál...
Testvérem láthatóan elvörösödött és igyekezte rendezni a légzését.
- Nem is tudom...csak úgy ösztönből jött. Furának találtad?
Győztesen elvigyorodtam és úgy éreztem, már majdnem egyszerre értünk el az élvezet legnagyobb szintjére és már tényleg csak egy egészen kicsi hiányzik a teljes összehangolódásig.
- Igen, de rettenetesen tetszett a látvány. Imádtam. És biztos unod, hogy mindig ezt szajkózom, de téged is imádlak. - vallottam be.
Bill a fejét csóválta.
- Sosem tudnám megunni, hogy ezt mondod! Sokat jelent. Szeretlek.
Elégedetten mosolyogtam és akkor nem számított az előzőleg elbaltázott szilveszterünk sem, tökéletesen boldog voltam, csak az öröm áradt bennem, a szívem még mindig ezerrel vert, ahogy a levegő is minduntalan elfogyott a tüdőmből, de ez nagyszerű volt. Egy igen ígéretes évkezdet látszott akkor kibontakozni.
El akartam hinni, hogy a 2009 lesz az én évem, hiszen idén leszek húsz éves, ezzel örökre kikerülök a tizenévesek táborából, magam mögött hagyhatom. Úgy véltem, hogy ez valamiféle vízválasztó. És annyira nem is álltam rosszul, Lipcsében éltem, volt munkám, volt egy albérlet, ahol laktam és ott volt velem az, akit a legjobban szerettem. Igazán szerencsésnek tartottam magam.
A tél egyhangú és jéghideg napjait lassan váltotta a tavasz ébredése. Nem sok új dolog történt velünk akkoriban. A sok munka és a kevés szabadidő lipcsei színhelyének tengelyén egyensúlyozgattunk Billel. Túlórákat és plusz műszakokat vállaltam, és ikrem is gyakran érkezett haza késő este ezért nem jutottunk el nagyihoz, vagy anyához sem, amit mindketten sérelmeztek, de egyszerűen nem jött össze, hogy akár csak egy délelőttre, vagy hétvégére leugorjunk. Ha én értem rá, Billlnek nem volt alkalmas, ha pedig neki volt egy szabadnapja, engem osztottak be. Amúgy sem volt annyira rossz már a nagyváros, mint az elején, már Bill sem akart elmenekülni onnan én pedig sokszor úgy éreztem, hogy a loitsche-i évek, fontos, de aprócska epizódok voltak és igazából Lipcse az otthonom. Ezt azért nem mondogattam Billnek, mert ő az egészhez másképp viszonyult és bántotta a lelkiismeret, amiért nemet kellett mondani nagyanyánk, vagy épp anya invitálására. A mókuskerék viszont kíméletlenül forgott velünk, alkalmazkodnunk kellett, ez volt az önálló életünk feltétele. Én ezért ennél sokkal többet is elviseltem volna, hiszen Billért és kettőnk boldogságáért csináltam, ez bármiféle áldozatot megért.
A tavasz elérkezett, hozta a színpompás virágok nyílását, a napfényes órák megjelenését, a madarak dalát és még valamit, ami egyszerre volt lenyűgöző, megdöbbentő és kicsit keserű.
- Nézd, Tom, anya egy csomószor keresett ma telefonon, de értekezlet volt, nem tudtam felvenni. - nyitott be Bill a szobába felzaklatva, kezében a mobiltelefonjával.
Még csak nem rég ébredtem fel, mert éjszakai műszakban voltam, és ilyenkor lenémítottam a mobilomat, mivel Alex-nek szokása volt a hülyeségeivel zaklatni. Akkor láttam, hogy az én készülékemen is jópár nem fogadott hívás villogott anyától.
- Aha, engem is hívott...
Testvérem gondterhelten leült az ágyra.
- Biztos valami baj történt. - ítélte meg elsápadva.
- Miből gondolod? - kérdeztem vissza az ágyon heverve és a telefon kijelzőjére meredve.
- És ha a nagyi rosszul van?- Bill nem is felelt a kérdésemre.
- Hülyeség, két napja beszéltünk vele, jól volt. - legyintettem.
- Akkor nem tudom, de oka van, amiért anya ennyiszer telefonált. Szerintem vissza kellene hívnunk. - jegyezte meg Bill az ajkát harapdálva.
- Biztos csak hallani akarja a hangunkat. - igyekeztem elbagatellizálni testvérem félelmét.
- Tom, kérlek...- nem győztem meg Billt és nem is bírtam nézni az aggodalmas arckifejezését, ami gyorsan eluralta szép vonásait.
Végül megadóan bólintottam.
- Telefonálok neki. - és már be is nyomtam a számát a mobilomon, aztán kihangosítottam, hogy Bill is hallja anya halaszthatatlan mondanivalóját. Három csörgés után anya fogadta is a hívást.
- Na, Tom, csak hogy végre méltóztattad felvenni, vagy ezerszer kerestelek téged is meg Billt is! - korholt méltatlankodva.
- Szia anya, aludtam és kikapcsoltam a hangot a telefonomon, Bill meg dolgozott, de most ő is itt van. Minden rendben? - tértem a lényegre.
- Igen, kicsim! Minden a legnagyobb rendben! Sőt...- és anya itt sejtelmesen elhallgatott, majd felkiáltott.
- Sikerült!
Ikremmel értetlenül néztünk össze.
- Micsoda? - kérdezte Bill.
- Végre, kisbabát várok! - vágta erre rá anya lelkendezve.
A hírtől totál lefagytam és nem jött ki hang a torkomon, de Bill sem tudott azonnal reagálni.
- Nahát, ez remek anya! - szaladt aztán mosolyra a szája és úgy látszott örömét leli a bejelentésben.
- November végén-december elején lesz egy kisöcsétek, vagy kishugotok! Ugye csodálatos?- nevetgélt anya.
- Gratulálok!- mondtam én is.
- Ma derült ki?- kíváncsiskodott Bill.
- Nem, már tudtunk róla egy ideje, a kilencedik hétben járok, de babonából inkább várni akartunk, hogy előrukkoljunk a hírrel. És igazából személyesen szerettem volna közölni veletek, de ti valahogy sohasem értek rá eljönni hozzánk Zielitz-be...
- Sok a munkánk, anya. - vágtam a csacsogás közepébe tárgyilagosan.
- Marcus mit szól hozzá?- érdeklődött Bill.
- Odáig van, és Gordon is. Egyedül nagyanyátok nem volt feldobva, de hát tőle nem is vártam mást. Remélem ti is örültök.
- Igen, nagyon! - helyeselt Bill.
Ezer gondolat kergette egymást a fejemben, de egyik sem volt negatív. A család bővülése mindig szép dolog.
- Akkor vigyázz magatokra. - csak ennyit bírtam hozzátenni.
- Úgy lesz, most leteszem, később beszélünk, sziasztok!- és anya már el is tűnt a vonalból, de amit mondott, az ott maradt velünk a szobában.
Az ágyra hajítottam a telefonomat és csak bámultam magam elé.
- Hűha, még egy kistestvér! - örömködött Bill lelkesen és le sem lehetett vakarni az arcáról az emiatt érzett ujjongását. Aranyos volt, hogy ennyire átérezte helyzetet, mindig is nagyon nyílt szívű volt, ez a lényéből fakadt.
- Tök jó, tényleg. - igazából én is örültem, meg minden. De az éles párhuzam ott volt bennem, hogy majd húsz évvel ezelőtt, anya szintén várandós volt és az az esemény közel sem járt ekkora ovációval. Az a hír, bizonyára csak szégyenkezést, szomorúságot, félelmet, haragot hozott magával és egy addig harmónikus család szétszakadását. Marcusnak már szerencséje volt, őt tervezték és várták, ez a kis jövevény pedig még nála is mázlistább lesz.
- Bárcsak nekünk is ennyire örült volna. - Bill mosolya semmivé tűnt az arcán, barna szemeiben könnyek jelentek meg és én is éreztem, hogy felszakadt egy seb mindkettőnkben.
- Hát mi nem jöttünk a legjobbkor, de ezen nem változtathatunk. Örüljünk inkább anya úton lévő kisbabájának, így a jobb történéseknek még a részesei lehetünk. - hajoltam Billhez és gyorsan letöröltem az arcáról lecsorgó könnycseppet.
- Igen, igazad van. - bólintott egyetértve.
Istenre esküszöm, hogy a legjobbakat kívántam anyának és a születendő babának, de aznap a múlt árnyai hívatlanul beállítottak és megszorultak lakótelepi albérletünk falai között, ránk zúdítva tizenegy év gyerekotthon beli szenvedéseit, a feleslegesség kegyetlen érzését. Nem volt étvágyunk és beszélgetés helyett inkább korán aludni tértünk.
Nagyi másnap felhívott minket és kiselőadást tartott, hogy szerinte anya milyen felelőtlen és hogy már amúgy is idős a gyerekvállaláshoz, meg hogy nem is érti mit akar ezzel bizonyítani, vagy jóvátenni. Én meg azt nem értettem, nagyi ezt miért nekünk mondja, de persze szépen végighallgattuk.
Azt gondoltam, anyánál nagyobb hírt senki sem tud közölni ebben az évben, de hatalmas nagy tévedés volt ezt feltételeznem, mert az a gyökér David egyik este megjelent és bedobott egy bombát.
Ami mindent apró kis darabokra szaggatott szét.
Délelőttös voltam a gyárban, de semmi kedvem nem volt utána egyből hazamenni a néma és nyomasztó csendbe. Tisztában voltam azzal, hogy Bill még sokáig a munkahelyén lesz, jobb híján tehát, beültem a lakótelep egyik kocsmájába egy-két sörre, amiből jóval több lett mert pechemre később beállított a híres társaság, Alex, Emil, Reiner és velük együtt még néhányan, akiket legfeljebb névről, ha ismertem. Rögtön lett hát asztaltársaságom, igaz elvárták, hogy egy-egy körre meghívjam őket, és nem örvendeztem az elején a kunyerálásuknak, de ahogy több lett a szervezetemben az alkohol és megszédített a cigifüst, kezdett nem foglalkoztatni. Estefelé Maite is betoppant a barátnőivel és néhány rövidital után birtokba vették a zenegépet, aminek következményeképpen felcsendültek az ő kedvenceik. A hangulat hamar elszabadult meglehetősen extrém irányba, mivel a lányok táncolni is kezdtek, a többiek nagy-nagy örömére.
- Akció! - üvöltötte mellettem Alex.
- Vetkőzzetek!- követelték többen is a háttérből, mire én csak megforgattam a szememet.
- Ez jobb, mint egy night klub. - örvendezett Emil.
A tekintetem Maite-re esett, aki éppen Sean Paul Privat party című dalára riszálta magát kihívóan, miközben végig engem fixírozott.
- Ez a csaj rendesen rád van állva. - veregette meg a vállamat elismerően egy srác, akiről azt sem tudtam kicsoda. De alig hogy ezt kimondta, Maite célirányosan megindult felém és egyenesen megállva tőlem néhány centire, a képembe tolta a dekoltázsát.
Magam sem tudom miért, talán mert sokat ittam, de belementem ebbe a buta játékba és kéjesen vigyorogva hagytam, hogy ott tekeregjen. Meg kell valljam, nem csinálta rosszul, meg hát rövidszoknya és vállpántos felső volt rajta. Váratlanul letérdelt elém és kezeit végighúzta a nadrágomnál, nem zavarva, hogy a munkásruhámat viselem, igazából úgy tűnt, nem feszélyezte semmi, két tenyere a combomon veszélyesen közel járt a férfiasságomhoz, miközben hozzámhajolt és az ajkait alig érezhetően nyomta a számra, megnyalva a piercing karikámat. Kilelt a hideg, a szívem nagyokat ugrott, az arcom lángvörössé vált, az ajkának alkoholíze és sűrű parfümfelhő borított el. Ekkor végre feleszméltem és világossá vált, hogy ezt be kell szűntetni nagyon gyorsan. Sebesen hátrébb toltam a székemet, így Maite is jóval távolabbra került tőlem.
- Mi a baj? - tudakolta és csalódottság vetült az arcára.
- Haza kell mennem. - zártam rövidre a szituációt.
- És ugyan miért? Az este csak most kezdődik! - értetlenkedett a lány.
Körbe néztem és láttam, hogy Maite barátnői elszórakoztatják Alexéket, így a legmegfelelőbb volt az alkalom hogy lelépjek.
- Csak úgy. Fáradt vagyok, jóéjszakát Maite. - indokoltam, majd miután lehajtottam az utolsó korty italomat, távoztam is, ott hagyva parlagon a spicces Maite-t, az idétlen haverokat és a lassan sztriptíz bárra emlékeztető külvárosi kocsmát. Jól esett a tavaszi enyhe idő, nagyjából kiszellőzött a fejem, ahogy gyalogoltam a lakótelep utcalámpákkal szegélyezett betonjárdáin. Nem mondom, hogy nem kavart fel ami történt, fizikai szempontból tompa izgalmat éreztem, ami azonban hamar a semmibe lett. Ez csak az érzékek felborzolódása, hiszen Maite amolyan bevállalós és nyomulós lány volt, aki nagyon is értésemre adta mik a szándékai, mintha ezt is azon a híres egyetemen tanulná. Mire az utcánkhoz értem, már nem is törődtem ezzel, előkerestem a kapukulcsot, ám ekkor ismerős hangokat véltem hallani, majd a sötét parkolóban megpillantottam David drága autóját és magát Davidot is. Természetesen a testvérem is ott volt. Nem vettek észre, belemerültek az eszmecserébe.
David lazán nekidőlt a kocsijának, előtte pedig Bill szobrozott és nagyon komolynak tűnt.
- Ne kelljen ezredjére is elmagyaráznom Bill, milyen kitűnő lehetőség ez.
Ikrem bólogatott.
- Igen, tudom...
- Nem szabad kihagyni, ez meghatározhatja a jövődet is. - mondta David.
Mi a francról beszélnek? Milyen lehetőség? Balsejtelem szúrt belém, nem bírtam volna most nyugodtan felliftezni az ötödikre, gondoltam hogy bunkóság, de zsebre vágtam a kulcsaimat és odasétáltam hozzájuk.
- Sziasztok! Megláttalak titeket és idejöttem, ugye nem zavarok? - a hangom nyugtalanul megremegett és éreztem, hogy összeszűkül a torkom.
Bill halkan motyogott valami köszönésfélét, David meg kényszeredetten rám villantotta a műmosolyát.
- Hello Tom, dehogyis. Éppen az öcsédet próbálom jobb belátásra bírni egy hihetetlen továbbképzésről. - világosított fel.
A sötétség ellenére is láttam, hogy ikrem sápadt, vagyis már-már szürke, csak a szemöldökében lévő piercingkarika csillant fel ezüstösen. Az ajkát harapdálta és a földet pásztázta.
- Miféle továbbképzésről? - kérdeztem vissza és Billnek szántam a kérdést, de helyette persze ez a túlbuzgó David válaszolt.
- Afféle asszisztensi tanfolyam. Most, hogy a jelenlegi asszisztensem Kirsten férjhez ment és nemsokára elköltözik Lipcséből, szükségem van valakire, aki ugyanolyan szakszerűen viszi tovább a dolgokat. Azt terveztem, hogy Bill venné át a helyét, ő már többször bebizonyította, milyen ügyes...
Billre pislantottam, de még mindig nem vette fel velem a szemkontaktust és ez dühössé tett.
- Hát persze, Bill ügyes...- ismételtem meg némi éllel David szavait, aki viszont erre ügyet sem vetve folytatta.
- Az iskola Drezdában van és a képzés úgy hat hetes lenne. A cégem persze állná a tandíjat és a szállást is.
Pánikszerűen cikáztak át rajtam David bejelentései. Drezda! És hat hét! Iszonyúan soknak hangzott. Csak az lüktetett bennem, hogy én ezt mennyire nagyon nem akarom! És Bill sem akarhat elválni tőlem újra! A gyerekotthonban többször kellett hónapokra, évekre nélkülözni egymást, merő kínszenvedés volt.
Elutasítóan megráztam a fejem.
- Hát, nem is tudom...Ha Bill nem akarja, kár erőltetni.
- De Bill akarná ezt...- vágott közbe David és ez úgy hatott rám, mint egy jeges zuhany.
- Nahát, igazán? Drezda, meg iskola? Ez a vágyad? Eddig egy szóval nem tettél említést róla. - tettem fel a kérdést meglepetten testvéremnek. Billnek szóra nyílt a szája, zavarodottan nézett rám, de ez a seggfej David nem is hagyott időt neki a válaszra.
- Csak miattad aggódik, mert tudja, hogy te ezt nem fogod fel olyan egyszerűen. Mondjuk, nem értem miért...Örülnöd kellene, hogy a tesód feljebb lép a ranglétrán...
David gúnyossága csak olaj volt a tűzre, keserűség kezdett el marni belülről és tele voltam kérdésekkel, amikre jó lett volna valami indok, de semmiképpen sem előtte szándékoztam ezt megvitatni.
- Ezt még át kell beszélnünk Billel. És az nem ma lesz, mert késő van. - mondtam és igyekeztem megőrizni a hidegvéremet. Nem volt egyszerű, csak a félelem és az újonnan életre kelt szorongás keringett bennem. És be tudtam volna verni David arcát, hogy a vagyonokat érő autójára támaszkodva, utolsó divat szerint öltözötten előadja magát és iskolával, karrierrel szédíti a naiv testvéremet. Felfordult a gyomrom tőle.
David elővette a megértő főnök álarcot és mintha a világ minden titkát sejtené, bólintott.
- Persze, beszéljetek róla, van idő a döntésre.
- Akkor jó, most már menjünk!- kértem Billt, aki engedelmesen, de rohadtul zavartan köszönt Davidnak, majd előre sietett a tízemeletesek irányába. Úgy eltűnt, mintha valami körözés alatt lévő bűnöző lenne, én valamivel lassabban mentem, mert még rágyújtottam egy cigire, miközben igyekeztem feldolgozni a hallott dolgokat és hogy elég erőt vegyek magamon, befogjam a számat, hogy aznap már ne veszekedjünk Billel. David kocsija azonban lassított mellettem és a fickó kiszólt a lehúzott ablakon.
- Bár nem annyira ismerlek, de szerintem te jó ember vagy Tom és jó testvér.
- Hát az klassz, ha így gondolod. - nem hatott meg a véleménye, szinte rá sem néztem, csak ballagtam és dacos haraggal szívtam a cigarettámat.
- Te biztos nem hátráltatnád a másikat a céljai elérésében. Ódákat zenghetnék, de legyen elég annyi, hogy Bill jó abban, amit épp csinál. Engedned kell őt szárnyalni! Nem akarhatsz rosszat a testvérednek, ez az esély nem mindenkinek adatik meg, szóval gondolkodj el ezen!
Fásultan bólintottam és megkönnyebbültem, mikor végre elhajtott az autójával. Láttam, hogy Bill a kapunál vár rám, bűntudattal az arcán. Simán felmehetett volna, ettől forróság gyúlt a szívemben, de volt még azért más érzésem is, fájtak David a szavai, mert egyfajta tükröt állítottak nekem, amiben megpillanthattam kicsit jobban magamat. Bíztatnom kell Billt, hogy higgyen magában és hagynom, hogy kiteljesedjen! Tényleg nem volt jogom őt bármiben is akadályozni és csak magamra gondolva, lenyesni a szárnyait. Ki vagyok én, hogy ilyen önző legyek?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése