Égig szálló sóhajok

Reggel erős hányingerre és hidegrázásra ébredtem, a fejem is kóválygott. A hajnal fényei viszont nem kegyelmeztek és kíméletlenül beférkőztek az albérlet falai közé, elhozva a valóság keserű tényeit. Sóhajtozva ültem fel az ágyban és pillantottam a körülöttem elterülő rendetlenségen. Zsebkendők, öngyújtó, tele hamutartó, poharak és egy kiürült italosüveg hevertek az asztalon. Valamint egy doboz óvszer. A gyomrom azonnal liftezni kezdett, Maite hozta és ha jól emlékszem, végül nem is használtuk. Legalábbis mertem remélni. Kaotikus emlékeim között lebegett a kép, ahogy nevetgéltünk valami butaságon, szólt egy dal a zenecsatornán, aztán Maite az ölembe ült itt az ágyon. Arra is emlékeztem, amint teljesen részegen csókolóztunk és igyekeztünk megszabadulni a ruháinktól. Remegő kezekkel húztam magam elé a dobozt...Még csak fel sem volt bontva.
Fájni kezdett a hátam és a mellkasom és mintha egy szikla gördült volna le a szívemről. De a lelkiismeret-furdalás így is durván belém mart, mert akkor sem egyedül töltöttem az elmúlt órákat, hanem egy lánnyal és hogy nem történt köztünk semmi, az csakis az ittasságunknak volt köszönhető. A telefonom a nadrágom mellett volt a földön, gyorsan felkaptam és láttam, hogy üzenetet jelez. Megnyitottam és az előbbi szikla jóval nagyobb formában tért máris vissza belém, mert Bill írt nekem valamikor hajnaltájt.
SZIA TOM. NEM TUDOK ALUDNI, MERT FOLYTON ARRA GONDOLOK, HOGYAN RONTOTTAM EL EZT A CSODÁSNAK ÍGÉRKEZŐ ESTÉT ÉS A MÁSNAPOT. SÉTÁLNI SZERETTEM VOLNA VELED A VÁROSBAN, ELJUTNI AZOKRA A HELYEKRE, AHOVÁ EDDIG NEKEM SEM VOLT IDŐM ÉS EGYEDÜL NEM IS TŰNT JÓ ÖTLETNEK. DE HA TE ITT VAGY, MINDEN MÁSKÉPP LETT VOLNA. HISZEN VELED MINDEN PERC FELEJTHETETLEN. NEM TUDOM, MIT ÍRJAK, A SZAVAK NEM FESTIK LE MENNYIRE SAJNÁLOM. KÉRLEK HÍVJ, VAGY ÍRJ MAJD HA FELÉBREDTÉL. HOGY TUDJAM, NEM HARAGSZOL RÁM. NAGYON SZERETLEK, HIÁNYZOL.
- Francba. - fújtam ki a levegőt gondterhelten és csak bámultam a mobilom kijelzőjét. Egyik részem már régen megbocsátott ikremnek, a másik oldalam viszont nem felejtette el a tegnap látott kis jelentet Billel meg Daviddal a hotel bárjában. Egész nap sétálgatni, mi? Elvileg Bill azért nem tudott hétvégén hazajönni, mert halaszthatatlan értekezleteken kellene részt vennie, akkor mégis hogyan szeretne drezdai felfedező utat velem? Kicsit kuszának és magyarázkodósnak éreztem az sms sorait. Éppen azon tanakodtam, mit is írjak erre vissza, mikor hangokat hallottam a konyha irányából és akkor vettem észre, hogy Maite táskája és a ruhái is az asztalon hevernek. Jó ég, már azt hittem lelépett! Már nem akartam, hogy ott legyen, egyedül szerettem volna lenni és összekaparni macskajajos, szétcsúszott önmagam, ezért kikászálódtam az ágyból, magamra kaptam egy nadrágot és egy pólót, majd rágyújtottam és kimentem a konyhába.
- Jó reggelt!- Maite korántsem látszott annyira megtépázottnak, mint én. A tegnap viselt pólómban sürgött-forgott a tűzhely előtt. Ha jól láttam, tükörtojást készített, a kávé meg már lefőtt, illata betöltötte a helyiséget. Mint egy idilli, romantikus reggel. Sürgősen be kellett ezt szüntetnem.
- Szia. - viszonoztam a köszönését komor képpel.
- Kialudtad magad?- kérdezte kíváncsian a lány.
- Nem és pocsékul vagyok. - vágtam rá morcosan.
- Ülj le, a reggeli már kész, evés után mindent más színben látsz majd. - ajánlotta a lány, de én nem akartam ezt. Úgy véltem, minden másodperccel jobban belegabalyodok ebbe az egészbe. Maite leginkább egy makacs rágógumira hasonlított, bár édes volt, de túlon-túl levakarhatlan.
- Hát azt kötve hiszem.
Maite felnevetett.
- Csak nem a tegnapiak miatt vagy elkenődve? Kicsit sokat ittunk, azért nem jött össze neked, de ne hibáztasd magad. Majd legközelebb...
- Nem lesz legközelebb!- vágtam a szavába elszántan.
Maite nevetése szó szerint megfagyott.
- Hogy mondtad?
- Nekem kapcsolatom van. - mondtam kerülve a szemkontaktust és gyorsan végigszívtam a cigimet, aztán elnyomtam az asztalon lévő hamutartóba.
- Nahát, de érdekes, erről eddig nem beszéltél. Tévedsz, ha azt hiszed, be is veszem ezt a hülyeséget, ha lenne valakid, arról Alex-ék tudnának. - csóválta a fejét értetlenül és dühösen Maite.
- Miért avatnám be őket a magánéletembe? Hogy belebarmoljanak? Alex, Reiner és Emil csak amolyan haverfélék, de a bizalmam irányukba nulla. - jelentettem ki.
- Oké és ha nem vagy szingli, hogy-hogy még sosem látta senki sem a te híres barátnődet?!- tett fel egy újabb kérdést Maite és egyenesen az arcomba bámult.
- Mert egy messzi városban van jelenleg, ott jár iskolába. - nyögtem ki végül belepirulva a sok össze-vissza locsogásba.
- Szerintem hazudsz és le akarsz rázni! - akadékoskodott Maite.
- Nem hazudok. Van valakim, és nagyon szeretem. Te meg azt hiszel, ami akarsz, nekem mindegy, a lényeg, hogy köztünk semmi olyan nem lesz, amire te gondolsz.
Maite gúnyosan és elégedetlenül elhúzta a száját. Nyilván másra számított a tegnapiak fényében. Pedig nem ígértem neki semmit, csak hagytam, hogy sodorjanak az események hullámai, de hála az égnek túl részeg voltam, hogy komolyabb dolgok is megessenek.
- Hát tegnap nem az látszott, hogy odáig volnál a csajodért.- dohogta.
- Ami tegnap történt csak egy részeg tévedés volt. És most kérlek, menj el!- mondtam halkan.
- Tévedés? Az inkább te vagy! Ismeretlenül is szánom a nődet, mert jó nagy rohadék vagy Tom. - szitkozódott a lány, miután néhány másodpercig csak állt ott, de én rá sem néztem, így felfogta, hogy nincs más lehetősége, mint eltűnni. Haragos léptekkel a szobába sietett, hogy felöltözzön, én addig a konyhában maradtam, és már csak a bejárati ajtó csapódott utána, úgy tíz perc múltán.
Beláttam, hogy bunkó voltam és egy egész kicsit sajnáltam is. De Maite csak egy lány volt, se több, se kevesebb, egy a sok közül, aki alaposan kisminkelve, fullasztó parfümfelhőben, rövid ruhákban, idegesítő nyomulással keringett a közelemben. Helyes volt a maga módján, de soha egyetlen percre sem akartam tőle semmit sem.
A következő hét meglehetősen fura érzésekkel telt. Billel mindennap sokat beszéltünk telefonon és rengeteg üzenetet is váltottunk. Nem győzött bocsánatot kérni a félresiklott drezdai dolog miatt, mardosta a bűntudat és ezt mindig mondta is. Én igyekeztem megbocsátani, átlendülni ezen, de az agyamba mindig befurakodott a kép, ahogy ott üldögélnek édeskettesben azzal a tetű, bájgúnár Daviddal abban a hülye bárban. Persze ezt Bill nem tudta, neki nem árultam el, hogy láttam őket, így csak belül tépelődtem, ami nem volt egy jó érzés. A gondolataim elől a munkába rohantam, az legalább lefoglalt.
Maite természetesen panaszkodott és sztorizott Alex-éknek, akik mint a keselyűk, csaptak le rám a kocsmában, mikor összefutottunk. Szinte követelték, hogy meséljek a barátnőmről, mert milyen már, hogy titkolom előlük. Hogy lekopjanak rólam, zavart ábrázattal elhadartam egy kitalált sztorit egy évek óta ismert, most éppen egy távoli városban tanuló lányról, akinek fekete, hosszú haja van, sötét szempillákkal árnyékolt barna a szemei, gyönyörű mosolya, csodálatos arca, nagyszerű lelke és mindent imádok benne. Egy lány, aki úgy tökéletes ahogy van és az egekig visz engem.
Alex, Emil és Reiner idiótán röhögtek és szentimentális idiótának kiáltottak ki, én meg rájöttem, hogy végig Billről beszéltem nekik, csak ők ezt nem sejthették és én is csak utólag világosodtam meg. De nem bántam hogy, a mesébe csomagolt igazságot adtam elő.
Bill nagy meglepetést okozva azon a hétvégén hazajött. Pénteken már mondta, hogy ugyan csak egy napra, de haza ugrik. Kétkedve fogadtam, a szívem rögtön ezer fokra forrósodott, a testem már automatikusan izgalomba került, de nem akartam beleélni magam az ígéretekbe, hiszen abból jutott bőven mostanában és mégsem lett belőle semmi. De ezúttal nem volt semmilyen háríthatatlan akadály, mert ikrem szombat kora délután a saját lakáskulcsával nyitotta ki az ajtót. A zajra döbbenten pattantam ki az ágyból és nem hittem a füleimnek, mivel arról volt szó, hogy csak este érkezik. De nem a képzeletem szórakozott velem, Billt csakugyan ott találtam a kis előszobában, néhány csomagja kíséretében.
Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak. Zúgott a fülem, perzselt a szívem, ahogy megláttam. Mintha nem is ment volna el, akkor úgy éreztem. Állt ott kicsit félszegen, fáradtan, sápadtan, egy cipzáros pulóverben, fekete farmerben. Önmaga volt és így volt csodálatos, semmi túlzott, felesleges festék, sem David hülye ráerőltetett ruhái.
- Szia Bill! De jó hogy már itt vagy. - borultam örömmel a nyakába, beszívva illatát és beleszédülve sötét hajszálai cirógatásába.
- Szia, én is örülök, hogy itt lehetek. - suttogta testvérem és viszonozta a szoros ölelést. Így álltunk vagy egy percig. A szívem nyugtalanul dübörgött és felizzott bennem az izgatottság. Megcsókoltam Bill száját, megsimogattam az arcát. Mosolygott és ettől mély, szelíd szeretet terítette be mindenemet. És nyugalom. Most már itt van Bill, semmi rossz nem eshet meg.
- Mintha azt mondtad volna, hogy este jössz. Ha szólsz, hogy hamarabb leszel itt, kimegyek eléd a buszpályaudvarra.- mondtam neki, miután kibontakoztunk az ölelésből és a szobába vittük a holmiját, majd elkezdtünk kipakolni.
- Nem busszal jöttem, David hozott el. - mondta erre testvérem könnyedén, de meg is bánhatta őszinte vallomását, mert hirtelen elnémult és csak nézett rám, várva mit reagálok.
- David?- kérdeztem vissza és lenyeltem a félténység feltörő erejét, ami feszítette a torkomat és zsibbadt, szédülésszerű érzéseket keltett bennem. Ökölbe szorult a kezem olyan erővel, hogy rövid körmeim a tenyerembe fúródtak, szerencsére a pulóverem ujja eltakarta a dühös cselekedetemet.
Bill bizonytalankodva bólintott és sebesen elfordult az ágyra felhalmozott holmijai takarásába.
- Hát igen, autóval csak kényelmesebb és gyorsabb. - a hangom, bár rekedt volt, de higgadt, vagyis ezt színleltem, mert belül ennek az ellenkezője játszódott le. De nem akartam balhét emiatt a tökfej David miatt.
- És dühös vagy még? Tudod, azért, hogy a múlt heti találkozás nem a tervek szerint alakult. - váltott témát Bill.
- Hiszen a telefonban is elmondtam, hogy nem haragszom. Már úgysem változtatunk a történteken. - válaszoltam erre én és leültem az ágy szélére. Bill is leült és lopva rám sandított.
- Olyan hihetetlen, hogy fogtad magad és elutaztál Drezdába..
- Hallgatni kell a belső hangokra Bill! Nekem azok akkor azt suttogták, hogy látogassalak meg.
- Istenem! A szívem majd megállt, mikor feltűntél a hotel előcsarnokában. Olyan szürreális volt! - idézte fel az egy hete megtörtént esetet Bill nosztalgikus arckifejezéssel.
- Igen, láttam hogy meglepődtél, de légy nyugodt, mert én is. Olyan nagyon más voltál! Csak bámultalak és egymásra torlódtak a gondolataim. Ki ez a különleges idegen?
Bill fájdalmasan összeráncolta a homlokát.
- Kérlek szépen, ne gondolj rám így! Én akkor is ugyanaz voltam, mint mindig, csak a körülmények...
- Meg a drága főnököd...- megfogadtam, hogy nem hozom szóba azt az alakot, és ezt az ígéretet tartani is akartam, így inkább lakatot tettem a számra.

Bill is csak hallgatott sokáig maga elé bámulva. Számomra kicsit bánatosnak tűnt.
- Teljes szívemből sajnálom. Mindent...
Nem teljesen értettem.
- Mi mindent, Bill?!
Ikrem erre hevesen tiltakozva megrázta a fejét.
- Az egész drezdai dolgot. Nem hiszem, hogy ez az iskola nekem való, de hagyjuk és beszéljünk másról!
Rossz érzésem támadt.
- Szerintem meg jó a téma. Megbántad, hogy elmentél tanulni Drezdába? - érdeklődtem és megragadtam Billt, ahogy ki akart hátrálni a szituációból és fel akart állni az ágyról.
- Túl nehéz, nem vagyok elég okos hozzá és nem tudok belerázódni.- válaszolta testvérem.
- Csak ennyi? - kicsit megszorítottam ikrem karját, és igazán nem akartam durva lenni, de lehet sikerült, mert Bill rémülten nézett rám egy pillanatra. Igazából nem tudtam, minek tulajdonítsam ezt a pánikszerű ijedtséget.
- Igen, hiszen az iskola lényege a tanulás. - vágta rá rögtön Bill, mire én enyhítettem a szorításomon és könnyen ki tudott volna bújni az ujjaim alól, de maradt és titokzatos, aggodalmat keltő tekintettel vizslatott engem. De nem szerettem volna többet és sötétebbet beleképzelni a helyzetbe.
- Le akartam szedni rólad azt a sok átkozott festéket. - suttogtam végül megtörve a csendet és szédülve a Bill szemei okozta izgatottságtól.
- Végső soron le is szedted...- vágta rá ikrem sokat sejtetően mosolyogva.
Rögtön visszaidéződött a hotelszobában történt őrjítő pár perc, Bill leplezhetetlen izgalma, íze ajkaimon, bőre illata, tapintása, ahogy izzadtan hánykolódik attól, amit vele tettem, ahogy nyögdécsel...Már attól felhevültem, hogy erre gondoltam, a férfiasságom kemény lett.
- Annyira őrült mód vágytam rád, erre neked vissza kellett menned a tárgyalásra...
- Most viszont nem megyek sehova. - szólalt meg Bill eltökélten.
- Nem is engednélek. - hajoltam közel hozzá, hogy végre rendesen megcsókoljam és megmutassam, mennyire hiányzott.
A délután meghitten telt, felhívtuk nagyit és anyát, később közösen főztünk Billel. Este még klasszabb volt, egymás karjaiban fekve néztük a tv-t, beszélgettünk, csókolóztunk. Ki akartam élvezni, hogy Bill gyengéden hozzám tapad, hogy meleg lélegzete simítja végig a nyakamat, hogy hallhatom a hangját, hogy bármikor megölelhetem, megérinthetem, nem csak egy fakó ábrándkép, amit egyedül töltött estéimben vetítettem magam elé, míg ő Drezdában volt.
Úgy éreztem, miénk a világ, miénk az idő összes perce, ezért nem siettünk semmivel, mégis hamarosan ezen terveink a kútba hulltak és éhes csókban forrtunk össze, miközben lázasan egymásba feledkezve, csukott szemekkel szabadultunk meg a ruháinktól. A minket fedő vékony póló és melegítőnadrág nemtörődöm módon repült a padlóra, csakúgy mint az alsóneműnk. Rövidesen mindketten meztelenek voltunk, úgy feküdtünk a párnáink hűvösében. Összeszorult a torkom és nem tudtam máshova irányítani a tekintetemet, csak ikrem irányába, úgy vonzott, mint ezer mágnes. Mintha sok-sok év nehéz nélkülözése múlt volna el egy csapásra felettem.
Bill olyan hibátlanul szép volt törékeny testével, porcelánfehér bőrével, amit a tetoválásai még inkább sápadttá változtattak. Minden gondolat kifutott a fejemből, melegem lett, a szám kiszáradt, ahogy végignéztem rajta és láthattam kőkemény férfiasságát, ami ugyanúgy várta az érintéseket, mint az enyém és nehéz volt nem rögtön a lényegre térni.
- Azt hittem, sosem jön el ez a nap, hogy újra mellettem legyél. - suttogtam neki megilletődve és ajkamat az ő ajkára tapasztottam. Máris mosolygott, míg szemei vágytól elködösülten csillogtak.
- Nem tudom elmondani, mennyire hiányoztál és mennyire kívánlak. Drezdában alvás helyett éjjelenként rólad fantáziáltam...
- Ahogy én is csak rád gondoltam. És azok a gondolatok...- felsóhajtottam, de ajkam nem hagyta el Bill ajkát. A nyelvem benyomtam a szájába és az ő nyelvéhez simítottam. Sóhajjal, kis remegésekkel reagálta le és azonnal vissza is csókolt.
- Mik voltak a gondolataid?- érdeklődött halkan és kissé szemérmesen.
Most én mosolyogtam bele a csókba.
- Megmutatom...
Ikrem lelkesen bólogatott, ahogy felékerekedve, végtelennek tetsző csók közben lágyan cirógattam végig a bőrének minden centiméterét. Ő is hozzám ért, izzadt tenyere szelíd simogatás képében elsuhant a hajtincseimnél, arcomnál, nyakamnál, a mellkasom és hasam tájékán. Percek múltán ujjai megállapodtak ágaskodó férfiasságomnál, Az érzéstől tehetetlenül felnyögtem és legördültem a hátamra, aztán hagytam, hogy megérintsen, ahogy csak ő képes rá. Először kínzóan lassan, majd kicsit gyorsabban, egyszerre finoman és határozottan, a testem minden jelzését értve és olvasva.
Égetőek voltak a mozdulatai, a ritmus ami köztünk azonnal életre kelt, de lassítottam, mert nem akartam, hogy idő előtt véget érjen, amire annyit vártam. Őrjítő volt ez a lassabb mozgás is, csak ziháltam és sóhajtoztam, míg ő szintén hangosan vette a levegőt, az ajka hihetetlenül forró volt. Váratlanul elhajolt az arcomtól és kérdezni sem volt időm, csókjaival beterítette a nyakamat, mellkasomat, hasamat. Felkönyököltem és figyeltem, ahogy ajkával haladt ágyékom felé, nedves nyálcsíkot hagyva felhevült bőrömön.
- Bill...- csak ennyit voltam képes kinyögni, ahogy ajka és a keze egyszerre vette birtokba a férfiasságomat. Mohó volt, kiéhezett, akárcsak én. Visszahanyatlottam az ágyba, ahogy a kéj végighasított a gerincemen. Annyira jó volt, a testem heves reakcióval adott választ, mindenem összerándult és teljesen leizzadtam. Bill hajába túrtam és lágyan simogattam fekete tincseit, közben a csípőm ugyanúgy mozdult, ahogy az ő ajkai és a keze.
Bill el akart vinni a végsőkig, tudtam és éreztem, önzetlenül engedte, hogy megragadjam a haját és mélyen nyomjam ágyékomat az arcához, csak kicsit köhögött, ettől visszavettem kábult elragadtatásomból, pedig nagyon nehéz volt. A nyögéseim hangossá váltak, szikrák éledtek fel bennem és indultak el a legérzékenyebb pontom irányába, úgy éreztem pár perc és megsemmisít a gyönyör. De én is örömet akartam neki okozni, ezért kissé arrébb húzódtam, mire ikrem értetlenül pillantott rám. Remegett mindene, verejték ragyogott a homlokán, akárcsak a nyál az ajkain és az én férfiasságomon is.
- Rosszul csinálom?- kérdezte elfúló hangon.
Kínomban felnevettem és néztem a feketére festett körmeit a szerszámomnál. Vörösesség kúszott az arcomra, gyomrom ugrott egyet, a szívem a fülemben lüktetett.
- Dehogyis. Minden amit teszel tökéletes. Már-már túl jó...Viszonozni szeretném...- és levegő után kapkodva, engedély kérően csókoltam meg ikrem száját. A saját ízem sóssága kenődött az ajkamra, ez kicsit bizarr volt, de nem érdekelt, Bill nyelvpiercingje annál inkább, jó volt érezni, ahogy újra és újra a nyelvembe ütközik. Valódi mély csók volt ez, és olyan jó, ahogy az is, hogy a verítékes bőrünk egymáshoz ért. Szorosan.
A légzésünk hamar szabálytalan lett az élvezettől, Bill erősen ölelt és én is őt, mindkettőnk férfiassága kemény volt, ahogy egymáson feszült. Testünk a másik teste felé mozdult ütemesen, megdönthetetlen érvként szólva, amellett, hogy engedelmeskedjem ösztöneim mind sürgetőbb utasításának.
Csókjaim célratörően tértek át ikrem ajkáról a nyakára, onnan mellbimbóira, köldökére és ágyékára. Bill megugrott, ahogy szám érintését megérezte az érzékeny területen. Rápillantottam és láttam, hogy zihálóan lélegezve, összpontosítva figyel engem. Kéjjel telten elmosolyodtam és végig húztam tenyerem testvérem csípőcsontjain, egyik combján, felfedezve az ott lévő puha,vékony bőrt. Majd átsimítva a sötét szőrön, kézbe vettem férfiasságát, és ajkaimmal is megérintettem. A meleg, kemény testrész erőteljesen pulzált ahogy nyelvemmel megnyaltam a teljes hosszán, megízlelve a sós cseppeket, amik a nyálammal keveredve az ujjamra csordultak. Izzadtság folyt a szemembe, összeszűkült a gyomrom a felhevültségtől. És éreztem, hogy csinálnom kell tovább. Ajkaim és kezem diktálta ritmikus mozgástól Bill nyögdécselve megborzongott és suttogva, szenvedélyesen mondta ki a nevemet, mindkét tenyere a vállaimra került és ő is mozogni kezdett.Tudtam, hogy teljes izgalomban van és hogy nem is sok mozdulat kellene átlökni őt az extázisba, talán örült is volna neki, de engem majd szétvetett a zaklatott vágy, szinte szomjaztam rá és a lehető legjobban érezni akartam őt.
Őrülten verdeső szívét, levegőért küzdő mellkasát, izzadt arcát, amire rakoncátlan hajszálai ragadnak, félig nyitot száját, belém kapaszkodó karjait, nyögéseit, és egybeolvadva azt a szavakba nem önthető ismerős, egekbe repítő érzést, a nedves, rejtelmes sötétséget, amibe mind a ketten belehullunk és elveszünk.
- Akarlak..- minden tagomban reszketve, szédülve megszakítottam az érintkezést, hogy az éjjeliszekrényhez hajolhassak a tesápolós flakonért. Bill már tudta, mi fog következni, kába mosollyal vette tudomásul, hogy testemmel betakarom őt, majd ujjaimat síkossá téve a krémmel kenem be a lába között helyet. A mozdulattól bukfencet vetett a gyomrom és még mindig zavartan vörös lettem, Bill arca is kipirult, szemei le-lecsukódtak, alig hallható sóhaj szökött ki tőle, ahogy az ujjaim egyenként óvatosan belemerültek. Bill kissé felszisszent és akaratlanul is ellenállt, de már ismertem annyira, hogy tudjam ez csak rövid ideig ilyen. Szűk, csúszós forróság vett körbe és ettől hideg veríték ült ki a homlokomra és a hátamra, férfiasságom mereven sóvárgott a továbbiak után. Csókolni kezdtem ikremet, kiszáradt ajkaink összetapadtak, nyelveink kergetőztek, végtelennek tűnő játékot folytattak, míalatt az ujjaim vigyázva belehatoltak egy szabályos ütemet alkotva és ehhez ikrem csípője is csatlakozott. Rekedten sóhajtva, tolta magát alám és ezen megkönnyebbülten mosolyogtam a gyönyör függönyén át. Ő is akarta! Akart engem! Én meg annyira fel voltam izgulva, hogy nem tudtam tovább várni, kihúztam belőle az ujjaimat és reszketeg mozdulatokkal nyomtam testápolókrémet a szerszámomra. Persze hűvöskés volt, de ez semmi sem volt az engem lassan éve elemésztő tűzhöz képest. Beharaptam az ajkam, ahogy bekrémezett tenyerem sietve, de teljesen végigért a férfiasságomon, ikrem némán nézte mit csinálok és hol piros, hol fehér színben játszott gyönyörű arca.
Én pedig szavak nélkül, de minden szívemben lakozó szeretetemet ráterítve feküdtem ismét felé és ott voltunk olyan ambivalens módon közel egymáshoz. A gyümölcsillatú krémen túl is éreztem az ikremből áradó hőt, legintimebb részem már-már belefúródott. A hideg és a meleg futkározott a hátamon és nehezen csillapítható rezdülések uraltak, ahogy Billt is.
- Szeretlek, Tom!- szólalt ekkor meg Bill.
- Én is szeretlek.- vágtam rá elgyengülen megsimogatva a haját.
Vigyázva nyitottam őt meg, eggyé váló testünkkel egyetemben a tekintetünk is összefonódott és másodpercekig csak elmélyülten néztem az egyszerre kéjesen, egyszerre kicsit fájdalmasan örvénylő barna szempárt, ami nekem a legtöbbet ért a világon.
- Bocsáss meg. - dadogtam érzékelve, mit okozok és megfékezve vehemens mozdulataimat.
Ezek után elfogytak a szavaink, csak a tetteink beszéltek egy lágy, de határozott nyelven.
Bill elnézően pislogott, ágyéka szinte az enyémbe olvadt, ujjai elsuhantak az állkapcsomnál, majd ajkamon és nyakamon. És a szájához húzott. Én közben egyik kezemmel testünk közé férkőztem és megmarkoltam hímtagját, majd a csípőmmel szinkronban kezdtem el mozgatni rajta a kezem.
Ettől a zsigerből érkező cselekedetemtől Bill ajka lihegve szétvált, szemei lecsukódtak, majd olyan vékony résben nyíltak fel, hogy csak a szeme fehérje látszott. Hamar együtt kezdtünk mozdulni, meglehetősen vadul. Hangosan és egyszerre nyögtünk a másik szájába, és ez még tovább forralta a véremet. Nem sok idő kellett hogy a kontroll kicsússzon az irányításom alól, telhetetlenné váltam, nem voltam gyengéd már, mélyre hatoltam, szinte odaszegeztem Billt a takaró és párnáink közé, de nem láttam, hogy fájna neki. Ugyanúgy moccant mint én, mintha áramütés cikázott volna át rajta. És ugyanez az érzés hatalmasodott el rajtam is. Ugyanaz a féktelen nagy hevesség. Ennek tengelyén mozogtunk ketten, de egy ritmussal. Izzadtságban fürdött mindenünk, nyögéseink felbolygatták az albérleti szoba csendjét.
A kezem pedig mintha egy lett volna Bill lüktető férfiasságával. Tisztában voltam vele, hogy ez annyira leírhatatlanul jó, hogy nem bírom sokáig. Akkora izgalomban voltam, hogy nem lehetett elhúzni és hiába lassítottam le a mozgást, nem segített már, de mintha éreztem volna, hogy közeleg az ő csúcspontja is és egyszerre akartam átélni vele.
- Bill...- suttogtam csak úgy magamnak a nevét és ahogy ránéztem örömben úszó gyönyörűszép arcára, hallottam a hangjait, éreztem keménységét és hozzám ismétlődően csapódó ágyékát, egyenesen arra az útra terelt, ahová testvérem is éppen belépett. A teste hangos nyögések közepette megdermedt, arcát hajamba rejtette, kezeit vizes hátamra csúsztatta és elsodródott az extázissal az én érintéseimtől, az ujjaim között. Éreztem, ahogy izmai összeszorulnak a férfiasságom körül és hihetetlen, de ugyanebben a percben vett engem is szárnyaira az öröm.
Felnyögtem, ahogy végigsöpört rajtam a mindent felülmúló érzés, ami elmosott, mint a tengervíz, hogy aztán csak ráboruljak Billre levegő után kapkodva és minden részemben remegve. Rajta is erős reszketéseket éreztem, két tenyere még a hátamon volt és kimerülve, levegőhiánnyal harcolva, izzadtan ölelt át jó néhány hosszú percig. El sem hittem, ami történt, évek óta erre vágytam.
- Erre most nem találok szavakat. Ez volt a legjobb szeretkezés, amiben valaha életem során részem volt. Úgy értem, mindig nagyon jó veled, de most...te és én egyszerre élveztünk el...- szólaltam meg akadozó nyelvvel, amint újra működni kezdett az agyam és kicsit lecsillapodott a tetőfok okozta révület. A szívem fájt még, ahogy sebes ütemet vert, a hasam, ágyékom környéke krémmel és ragadós folyadékkal volt átitatva, szám ragadt, úgy kiszáradt, a piercing karikám pedig megint felsebezte, de ikrem ajka és álla is vérpiros volt a néhány erőteljesebb csóktól.
- Mert ügyes vagy és értesz hozzám. -tette hozzá ikrem.
- Benned milyen érzések voltak? -érdeklődtem.
- Ami benned is. Hogy mennyire kimondhatatlanul jó, hogy a tiéd vagyok. Ugyanazt és ugyanakkor éltem át, mint te. - éreztem, hogy Bill hitetlenkedve mosolyog.
- Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat. - csókoltam bele a vállába ünnepélyesen.
- Igazán?- kérdezett vissza szórakozottan Bill.
- Azért mert egymásnak vagyunk teremtve!- válaszoltam azonnal és csak cirógattam Bill egyik alkarját. Ikrem nem szólalt meg, csak bólintott és én is hallgattam egy kis ideig. Akárhogy nem akartam, de a múlt héten megesett történet jutott eszembe. Bill, meg az a nagyzolós David...A lelkem kicsit összefacsarodott és arra gondoltam, fel kellene hoznom valahogy és rákérdezni, mi is volt pontosan, aminek szemtanúja voltam. De végül mégsem tettem fel az engem nyugtalanító kérdéseket. Az ablak fele sandítottam, jó alaposan beesteledett, de mintha mi az időn kívül rekedtünk volna, izzadt, szétdúlt ágyunk szigetén.
- Mit szólnál, ha nem mennék vissza Drezdába? - kérdezte teljesen váratlanul Bill.
Erre abszolút nem számítottam.
- Te mit szeretnél?
Bill vállat vont és tanácstalankodva rám nézett.
- Fogalmam sincs. De egyáltalán nem érzem jól magam Drezdában.

Adtam egy puszit a homlokára és bátorítóan magamhoz vontam.
- Én lennék a legboldogabb a világon, és szívesen mondanám, hogy maradj, de nem akarok önzőnek látszani. Azt kell nézni, mit nyersz, ha végig viszed ezt a tanfolyamot, lesz egy végzettséged, amivel sokra mehetsz és feljebb léphetsz a munkahelyi ranglétrán is. És a nagy részén különben is túl vagy, hamarosan befejezed és akkor nem kell már elválnunk egymástól. Természetesen, ha totál elment a kedved Drezdától és nem folytatod, azt is megértem...
Testvérem egyetértően biccentett.
- Igazad van Tom. Milyen ostoba vagyok, feladnám a cél előtt! Csak annyira nem jó ott nekem és nélküled sok ilyen gondolatom van. Ne haragudj, hogy ilyenekkel fárasztalak. - szabadkozott zavartan, mire válaszképpen átöleltem.
- Abszolút nem vagy ostoba és normális, ha honvágyad van. Én is rohadtul nehezen viselem ezt, de ki kell még kicsit tartanunk.

Nyilván százszor jobb lett volna, ha a maradást választja, de akkor semmi érteleme nem lett volna az eddigi kínlódásnak.
Bill karjai körém fonódtak és vett egy nagy levegőt.
- Majd összeszedem magam.
- Tudom. Erős vagy, Bill.
Az a hétvége elmondhatatlanul nagyszerű volt, mint egy álom. Hajnalig beszélgettünk, vasárnap kávéval ébresztettem Billt, délelőtt még sétáltunk a környéken, együtt mentünk nagybevásárolni, főztünk is és szerettük egymást. A szívem szárnyalását azonban súly kezdte nyomni, amikor kikísértem ikremet a buszpályaudvarra és üveges szemekkel, hosszan bámultam távolodó járata után. Viszont ha a szép emlékekről ábrándoztam és Bill szeretetéről, máris erő pezsgett fel bennem, és bíztam benne, hogy Bill is hasonlóképpen érez. 
A következő héten sajnos éjszakára osztottak be, a műszakok közül ez viselt meg a legjobban, megfordult a napom, türelmetlen, kialvatlan és feszült voltam. Kávén és cigin éltem. Meg ikrem hívásain. Bár ő sem volt jó passzban, valóságos panaszáradatot zúdított rám, hol sok volt a leckéje, hol a feje fájt, hol a torka, nem volt hangulata semmihez sem. A beszélgetéseink is rövidre sikeredtek, mert ritkán ért rá. És úgy volt, az órái miatt haza sem tud utazni, de aztán szólt, hogy mégiscsak jön. Igaz, hozzátette, rengeteg tanulnivalója van. A hírnek így is örültem nagyon, de nem tudtam rá készülni, mert éjszakás műszakból éjszakás műszakba estem és kész voltam teljesen, így mikor Bill hazaért, ott talált engem egy nagy felfordulás kellős közepén. A levegő merő cigarettafüst, a hűtő kiürült, mosásra váró ruhák mindenütt, tele mosogató, még egy tiszta tányér sem volt és a szemetet sem vittem ki már napok óta. Csak a szívem repesett, hogy ismét láthatom Billt. De ő nem volt elragadtatva, ahogy a zűr-zavar elétárult.
- Jaj, micsoda fejetlenség.- és csalódott lemondást hallottam ki a hangjából.
- Milyen szavakat használsz? Mintha nagyi mondta volna! - próbáltam kicsalni tőle egy kis mosolyt, de hasztalan.
- Bomba robbant itt?!
- Oké szégyellem magam, de éjszakás voltam és sejted, az milyen, nem volt energiám takarítgatni. Együtt megcsináljuk egy óra alatt...- forgattam meg a szemem, ahogy ikremhez sétáltam, aki még mindig az előszoba és a konyha között ácsorgott.
- Elvileg nekem tanulni kellene, ha át akarok menni a vizsgán. - jelentette ki Bill.
- Jó, akkor megcsinálom egyedül. Nem adsz egy csókot?- hajoltam közel Billhez, aki végre ajkával megérintette a számat, de láttam, hogy tekintete a mögöttem tornyosuló őskáoszra szegeződik.

- Kipakolom a holmimat. - húzta el a fejét tőlem és a szobába indult.
- Komolyan kiakadtál egy kis rumlin? Mi bajod van? - szóltam utána kiábrándultan.
- Semmi. - válaszolta ikrem röviden.

Mire a szobába mentem, már konokul rakosgatta ki a cuccait.
- Történt valami Drezdában a héten, vagy miért vagy ilyen?- kíváncsiskodtam, mert nem volt túl megszokott, hogy ilyen kedvetlen.
Egy másodpercre rám pillantott. Rosszkedvű volt és zárkózott. És nem tetszett a nézése, egyszerre volt szomorú, kicsit dühös és furcsa. Meg azt sem értettem, miért húzza fel ennyire, amit lát, hiszen eddig sem volt rám jellemző a pedáns viselkedés.
- Csak itt ez a sok lecke, fáradtnak és betegnek érzem magam, azt hiszem, megfáztam, mert tegnap belázasodtam. - hadarta el Bill.
- Ha beteg vagy, pihenni fogsz. - rendelkeztem aggódva.
- Tanulnom kell és rendet rakni...
- Azt bízd csak rám, mondtam már hogy elintézem. És vásárolni is elmegyek. Mondjuk most! Jó lesz így?!- mosolyogtam Billre, akinek az arcán átsuhant egy kis enyhülés.
- Köszönöm Tom. 
Ekkor megcsörrent Bill telefonja. Egyszerre kaptuk a tekintetünket az ágyra ahol a készülék volt és jól láttam David nevét a kijelzőn. Egyből levert a víz és elárasztott a harag. Ikrem meg falfehérre vált.
- Már csak ez a barom hiányzott. - morogtam az orrom alatt.
- Ezt fel kell vennem, ne haragudj. - nyúlt a készülék után Bill, mire én kényszeredett vigyorral tártam szét a karjaimat.
- Hát hogyne! 
Testvérem bocsánat kérően rám pillantva fogadta a hívást, majd elslisszolva mellettem a konyhába ment. Dühösen vettem tudomásul a helyzetet, de ahogy hallottam, hogy valami üzlet volt a téma, inkább pénzt vettem magamhoz, belebújtam egy pulóverbe, meg a cipőmbe és már kint is voltam a lakásból. Persze nem voltam nyugodt, sőt Bill hozzáállása meglehetősen aggasztott, meg az is, hogy lebetegedett. Elhatároztam, hogy valami klassz ebédet csinálok neki, meg veszek a kedvenc édességéből is. Boldognak akartam látni és lelket varázsolni bele, mert most eléggé le volt eresztve.

A boltból visszafelé, pechemre Maite-be botlottam. Ott integetett nekem, mint egy elmebeteg és a nevemet kiáltozta, szóval akárhogy is akartam ignorálni, nem ment.
- Szia, nem fejeznéd be, hogy itt üvöltözöl? - néztem rá bosszúsan és meggyorsítottam a lépteimet.
- Szia, csak hogy végre találkoztunk, hívtalak és írtam sms-t is. - fogadott Maite és jött nyomomban.
Tényleg volt pár hívásom tőle, de nem volt kedvem a drámához és éppen az éjjeli műszakot próbáltam kialudni, így nem hallottam, visszahívni meg nem akartam, ahogy az üzenetét is olvasatlanul töröltem.
- Mit akarsz? Éppen nem érek rá dumálni. - tértem ki az útjából.
- Ez fontos Tom, fel kellene ugranom hozzád és...
- Na, ez az ami nem fog megtörténni! - vágtam közbe idegesen.
- Félreértesz, van valami ami...
De most nagyon nem vágytam Maite kuncsorgására, így leintettem.
- Hé, nyugi, fel foglak hívni és akármi is az, megbeszéljük, ha lesz időm. De most sok a dolgom.
Láttam, hogy indulatosan összehúzza a szemöldökét és naná, hogy nem hitt nekem. De nem érdekelt.
- Szemétláda vagy! - ordította leforrázva, de én válaszra sem méltattam.
Mikor benyitottam a lakásba csend fogadott, már Bill sem társalgott Daviddal, amitől lehiggadtam valamelyest.
- Bill, megjöttem. - leraktam a megvásárolt árukat a konyha asztalra és füleltem, de semmi reakciót nem kaptam.
- Képzeld, hoztam egy csomó finomságot és már ki is találtam, mit főzzek neked, imádni fogod. Meg össze is pakolok, ahogy megígértem. Neked semmit sem kell csinálnod. - mondtam, ahogy beléptem a szobába.
- Nem vagyok éhes. - Bill az ágyon ült és maga elé meredt, mint aki kísértetet lát.
- Minden oké? - kérdeztem és a látványtól megremegett a hangom.
- Nem tudom...- felelte erre Bill.
Fehérebb volt, mint az előbb és ismeretlenül baljós csillanások tükröződtek barna színű szemeiben.
Komolyan megijesztett.
- Mi az, hogy nem tudod? Ez mégis milyen válasz?!- fortyantam fel és akkor pillantottam meg ikrem kezében az ezüst karikafülbevalót, amitől az előbbi párbeszédem Maite-val rögtön értelmet nyert, valamint úgy éreztem, hogy rám vetül a gyanú terebélyes, fenyegető árnya.